Egybecseng a háromszéki kórházak vezetőinek véleménye az április 1-től érvényes vizitdíj kapcsán, a szakemberek ugyanakkor az idei keretszerződés visszáságára figyelmeztetnek. Ami biztos, a tartozások felhalmozása máris borítékolható.
2013. április 03., 21:032013. április 03., 21:03
2013. április 04., 10:112013. április 04., 10:11
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Kórház igazgatótanácsa még nem döntött a díjszabás nagyságáról, de várhatóan ez a legalacsonyabb megengedett összeg lesz páciensenként, azaz öt lej. Kézdivásárhelyen szintén ennyi, míg a baróti kórházban hat.
András Nagy Róbert, a megyei kórház menedzsere érdeklődésünkre kifejtette, hogy ez évi mintegy 30 ezer lej bevételt jelent majd az általa vezetett intézménynek, ami figyelembe véve, hogy csak a beutaltak kórházi ellátása 2012-ben közel harminc millió lejt emésztett fel (ebben benne van a bérezés, valamint a gyógyszerek és a fogyóanyag), röhejesnek tekinthető. A vizitdíj bevezetése elviekben azt a célt követte, hogy csökkentse a felesleges beutalásokat, de ilyen feltételek mellett ennek semmi értelme, hiszen már ott bukik az egész, hogy csak a biztosítottaktól veszik el ezt az összeget, illetve a sürgősségi ellátás továbbra is ingyenes, valamint a kedvezményezettek köre messze szélesebb, mint azoké, akik beleesnek.
A menedzser ugyanakkor felhívta egy sokkal komolyabb problémára a figyelmet, éspedig, hogy a gyógyszerek, fogyóanyagok, valamint a különböző szolgáltatások (így a gáz, villany) drágulása keményen megterheli a kórházak költségvetését. A megyei intézmény esetében ez az összeg meghaladja a 4,5 millió lejt, és ha ez növekszik, akkor biztos adósságot halmoz fel a kórház lévén, hogy a fejkvóta idén csökken, tehát az elkölthető keret is. A béreket, amelyek összesen közel 22 milliót tesznek ki, még biztosítani tudják – véli az igazgató.
Kézdivásárhely: nevetséges pénzösszeg folyik be
Akár egy rossz viccnek is felfogható az az összeg, ami az új illeték alkalmazása után a kézdivásárhelyi kórház kasszájába befolyik. Kelemen András nőgyógyász-főorvos és kórházmenedzser szerint Kézdivásárhelyen sem alkalmazzák az illetéket a 740 lejnél kevesebb nyugdíjat kapó személyek, az állapotos nők, a sürgősségi ellátásért folyamodók, a diákok és az elme- illetve cukorbetegek esetében. Az igazgató számításai szerint a költségvetésük mintegy ötszáz (!) lejjel gyarapodik, miközben a kórház működtetése havi 800 ezer lejt emészt fel, így még cseppnek sem lehet nevezni a tengerben az új illetékből befolyó pluszjövedelmet, viszont szaporítja a bürokratikus teendőket.
Az igazgató egyébként átiratot küldött a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalhoz, amiben jelezte: 2013-ban az a veszély áll fenn, hogy a kórház több mint 170 ezer lejes adósságot fog havonta felhalmozni. Kelemen szerint a 2013-as évre szóló keretszerződés alkalmazása fogja ezt a hiányt generálni. Idén a kórház bérezési költségei 7,8 millió lejt tesznek ki, a gyógyszervásárlás és a fogyóanyag beszerzése további 1,6 millió lejbe kerül, a szolgáltatásokra kétmilliót költenek, ami évi 11,4 millió lejes kiadást jelent. Tavaly a szorzóértékkel a kórház adósság nélkül zárta az évet, most viszont az éves bevételük 9,3 millió lejre csökken, ami év végére kétmillió lej mínuszként fog megjelenni. Az igazgató leszögezte, a kórház vezetősége emiatt semmiféle felelősséget nem vállal.
Barót: biztos, hogy adósságba csúsznak
Dávid György, a Baróti Városi Kórház menedzsere megkeresésünkre kifejtette, hogy a megszabott vizitdíj a számítások szerint legtöbb ötszáz lejt hoz az intézmény kasszájába, míg a havi költségeik ennek többszöröse. A papírmunkát meg tudják oldani, legalábbis megtették a szükséges lépéseket – tette hozzá. Ami viszont az erdővidéki városban is biztos, hogy a kórház tartozással zárja majd ezt az évet. Ez legkevesebb 60 ezer lej lesz.
A keretszerződés által megszabott fejkvótából származó pénz éppen, hogy lefedi a bérköltséget, másra biztos nem fog jutni. Dávid György elmondta, már összeállítottak egy dokumentumot, amelyben jelzik a közegészségügyi igazgatóságon keresztül a minisztériumnak, hogy mi a helyzet. A szakember hozzátette, megérti a tárca elképzelését, hogy a nagyobb intézmények kapjanak jelentősebb összeget, mivel azoknak a költségeik is magasak, de ezt nem a városi kórházak eltiprásával kellene megvalósítani.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!