Fotó: Nagy D. István
Továbbra is arra biztatja az EMNP Kovászna megyei vezetősége az embereket, hogy ne féljenek kitűzni ablakaikba, udvarukra a székely zászlót. A tapasztalat szerint a fiatalok fogékonyak a jelzésre.
2013. február 12., 21:482013. február 12., 21:48
Nemes Előd, az EMNP Kovászna megyei elnöke kedden Sepsiszentgyörgyön újból felszólította a háromszékieket, hogy tűzzék ki magánlakások ablakába, udvarokra a székely zászlót. Nem valószínű ugyanis, hogy a rendőrség minden lakásba bekopog majd, illetve nem valószínű, hogy akkora kapacitással rendelkeznek, mint ahányan képesek kitűzni az aranya-sárga lobogót. Az eddigi tapasztalat kapcsán Nemes Előd, valamint a szintén jelen lévő Sántha Imre bikkfalvi református lelkipásztor elmondták, hogy általában a fiatalok fogékonyabbak, és eleget is tettek a felszólításnak, míg a szülők és nagyszülők általánosságban óvatosabbak, illetve sok esetben a fiatalokat féltik az esetleges következményektől.
Nemes úgy véli, hogy a lobogóknak még egy igen fontos szerepe lenne, jelenleg ugyanis egy turista számára sem Sepsiszentgyörgyön, sem Háromszék vagy Székelyföld más vidékein nem egyértelmű, hogy itt egy más nemzetiség is él, ráadásul erős, sajátos identitással. Nemes és Sántha értékelték ugyanakkor, hogy közösségi portálokon és más felületeken komoly lobbi indult meg a székely lobogó ügyében, de ez szerintük nem elég, hiszen „interneten forradalmat senki sem nyert” Ezért szükség van a zászlók minél több helyen való kitűzésére.
Sántha Imre hozzátette, hogy ő már kitűzte a lobogót mind a lakására, mind a templomra, míg Nemes Előd elmondta, tervezi, hogy ő is kihelyezi, bár egy hatodik emeleti lakásnál kevésbé érvényesül.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
szóljon hozzá!