
Háromszéken stagnál a munkanélküliség, van viszont olyan cég is, ahol folyamatos az alkalmazás. Egy gyár havonta hirdet meg új állásokat.
2012. augusztus 27., 12:462012. augusztus 27., 12:46
2012. augusztus 27., 13:142012. augusztus 27., 13:14
A Valkes Kft., ismertebb nevén a kábelgyár Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is működtet telephelyet, ahol több száz nő dolgozik három váltásban. A háromszéki gyáregységben eddig több mint egymillió autóba gyártottak különböző, a jármű elektronikájához szükséges kábeleket. Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség vezetője sajtótájékoztatón elmondta: a kábelgyárba folyamatosan alkalmaznak munkásokat.
Sepsiszentgyörgyön a közel ötezer négyzetméteres csarnokban japán autómárkához gyártanak kábelkötegeket. „A technológiai fegyelem mellett nagyfokú termelésszervezési hatékonyság szükséges a sikeres működéshez. Termelési- és minőségügyi mutatóink igazolják vezetőink és dolgozóink rátermettségét” – nyilatkozta Fazakas Mihály, a sepsiszentgyörgyi vállalat vezérigazgatója. Ugyanakkor a válság miatt mindkét gyárban voltak leépítések, ám az elmúlt évben a helyzet stabilizálódott és újra alkamazzák a betanított munkásokat.
Kézdivásárhelyen 2008 -ban nyitották telephelyet. Jelenleg több mint ezer négyzetméteren nagyértékű elektromos alkatrészeket készítenek elsősorban németországi piacra. A kézdivásárhelyi gyár operatív igazgatója, Szász Attila, az egyik helyi lapnak úgy nyilatkozott, hogy nagy szükség lenne a férfi munkaerő hasznosítására a megyében, ezért gondolkoznak egy projektben, mely révén kihasználnák a férfi munkaerőt is. A hosszú távú tervek szerint a sepsiszentgyörgyihez hasonló módon bővítenék a gyár tevékenységét, és a napelemekhez szükséges tekercsek gyártása mellett kábelek készítését is vállalnák.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!