Az oktatási minisztérium versenyvizsgát szervez a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelői állásának betöltésére. A jelenlegi szabályozás szerint Keresztély Irma, a jelenlegi főtanfelügyelő nem pályázhatja meg az állást.
2012. július 20., 09:572012. július 20., 09:57
A szaktárca mind a 41 megyében meghirdette a főtanfelügyelői versenyvizsgát, amelyre olyan személyek jelentkezhetnek, akik legalább négy évvel a nyugdíjkorhatár alatt vannak. Keresztély Irmának viszont két és fél év van a nyugdíjazásig.
A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség honlapján megjelent hírdetés szerint a tisztségre pályázók július 27. és augusztus 3. között adhatják be irataikat a tanfelügyelőségen, a versenyvizsgát a minisztérium bukaresti székhelyén szervezik meg legkésőbb szeptember 15-ig. Keresztély Irma az országban a legrégebbi főtanfelügyelő, közel 15 éve tölti be ezt a tisztséget, ez idő alatt négyszer vett részt versenyvizsgán, és mint korábban elmondta: szeretné volna folytatni az elkezdett projekteket. Elméletileg van esélye erre, mert ha a vizsgára jelentkezők nem érik el a szükséges pontszámot, akkor megbízásos alapon, évről évre szóló miniszteri kinevezéssel töltik be a posztot, akár ő is kaphat megbizatást.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!