
Fotó: Bús Ildikó
Nem zártak le utcákat Sepsiszentgyörgyön, és fagyás miatt sem került kórházba senki – tájékoztattak az illetékes intézmények.
2014. január 27., 11:032014. január 27., 11:03
Egy-két centiméteres hóréteg hullott az éjszaka Sepsiszentgyörgyön, de ez nem okozott fennakadást a város területén – tájékoztatott Tóth Birtan Csaba, a Tega Rt. igazgatója. A köztisztasági vállalat vezetője elmondta: egyelőre nem zártak le utcákat a városban, mivel a meredek utcáknál sem volt gond a hóeltakarítással.
Sepsiszentgyörgyön az elmúlt években az Andrei Saguna utcát és az Attila hegyet zárták le az autós forgalom elől a csúszós út miatt, idén azonban erre nem került sor. Jelenleg hatvan utcaseprő dolgozik azért, hogy az utak és járdák járhatóak legyenek, ugyanakkor nincs fennakadás a városban. A Tega Rt. vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a hó eltakarítása úgy a fizikai mint magánszemélyek számára kötelező, így el kell söpörni a havat a járdáról, de le kell takarítani a tetőkről is. Ugyanez érvényes a csatornákon csüngő jégcsapokra is. Abban az esetben ha ezt elmulasztják, magánszemélyeknél a kiszabható büntetés 50-150 lej, jogi személyek esetében 100-500 lejig terjed.
Mivel a meteorológusok sárga figyelmeztetést adtak ki Kovászna megyére is, a háromszéki iskolákban hétfőn szünetel az oktatás, viszont az iskolaigazgatók és tanárok bementek az intézményekbe, hogy fogadják azokat a diákokat, akikhez nem jutott el a hír – tájékoztatott Keresztély Irma főtanfelügyelő.
Pataki Annamária, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi kórház szóvivője portálunknak elmondta: a hétvégi mínusz fokok nem okoztak gondot a megyében, a kórházba senkit nem utaltak be hipotermiával. A szóvivő ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a rendkívüli hidegben, aki teheti maradjon fűtött helyiségben és fogyasszon minél több meleg italt. „Ha nem feltétlenül szükséges, akkor ne menjenek ki a hidegbe, ha mégis akkor minél kevesebbet tartózkodjanak kint és öltözzenek megfelelően. A nagy hidegben nemcsak a réteges öltözet fontos, hanem a fejfedő viselése is, mivel a fejbőrön keresztül történik az egész test hőleadásának csaknem harmada” – magyarázta a kórház szóvivője.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!