Kevesebb lesz az áramszünet Erdővidéken

Erdővidéken több alkalommal is áramkiesést észleltek a lakók az elmúlt időszakban, a következő hetekben azonban megoldódik ez a probléma. Nemsokára átadják Háromszék legnagyobb elektromos áramvezeték-fejlesztését.

Bús Ildikó

2012. augusztus 17., 19:462012. augusztus 17., 19:46

2012. augusztus 17., 21:592012. augusztus 17., 21:59

Közel négy hónapig tartott az erdővidéki lakosok áramszünete, mely időszakos volt, de a lakosság sok kárát látta. A tervek szerint augusztus végén adják át a háromszéki legnagyobb elektromos áramvezeték-fejlesztést Erdővidéken.

Józsa Csaba, a Kovászna megyei Electrica vezetője elmondta: a munkálatok során kicserélik a Vargyas 2 elnevezésű villanyáram-elosztó központ  teljes vezetékrendszerét, szigetelőit, és 25 új transzformátorházat is működésbe helyeztet az Electrica áramszolgáltató Kovászna megyei kirendeltsége.

A visszajelzések szerint Barót környékén jegyezték a legtöbb áramkiesést, vannak, akik egész nap villany nélkül ülnek, de megértőek, mert a munkálatok az ő javukat szolgálja, hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve, hogy Erdőfülén, Vargyason, Bardócon és Szálldoboson  reggeltől estig szünetelhet időnként a szolgáltatás, mert a középfeszültség jobb minősége miatt 20 KV -ra cserélik a rendszert, felszámolva ezzel a megye utolsó 6 KV-s vezetékrendszerét is.

Erdővidéken mindig nagy gondok voltak az áramszolgáltatással, kellemetlenségeket okozott a gyakori áramkiesés is, ezért most az emberek türelemmel várnak a teljes felújítási munkálatok határidejéig, egyetlen panaszt sem nyújtottak be a munkálatok okozta kellemetlenségek miatt. Az erdővidéki új villanyhálózat átadására augusztus végén kerül sor, a felújítások következtében pedig megszűnnek az eddigi problémák – mondta Józsa Csaba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés