Nem lesz közterület-karbantartási adó

Elállt a közterület-karbantartási adó bevezetésétől a sepsiszentgyörgyi városháza, ellenben a jövőben szigorúbban ellenőrzik és büntetik azokat a lakókat, akik ugyan vállalták, de nem takarítják a tömbházak körüli zöldövezetet.

Rákosi Katalin

2013. március 22., 15:582013. március 22., 15:58

2013. március 25., 10:122013. március 25., 10:12

A közterület-karbantartási adó bevezetését a Tega Rt. javasolta a helyi önkormányzatnak, azonban az RMDSZ-frakció megvizsgálva a pró és kontra érveket, úgy döntött, hogy nem időszerű egy újabb illeték bevezetése, és nem támogatja a határozattervezetet – mondta el a pénteki sajtótájékoztatón Miklós Zoltán helyi RMDSZ-es tanácsos.

Az önkormányzati képviselők az adó helyett szigorúbb ellenőrzést és magasabb büntetéseket szorgalmaztak. Ehhez jogi hátteret biztosít, de módosításra szorul a 2002/101-es, városgazdálkodást szabályozó tanácshatározat.

„Az a tervünk, hogy a lakástulajdonosi társulások helyett családokra bontjuk le a büntetést, amely a 200 lejt is elérheti. Ugyanakkor szigorúbban ellenőrizzük azokat, akik ugyan vállalták, hogy önerőből megoldják a zöldövezetek takarítását, de kötelezettségüknek nem tesznek eleget. Azok, akik a köztisztasági vállalatra bízzák a munkát, továbbra is 3,7 lejt kell fizessenek fejenként a szolgáltatásért” – magyarázta Tóth Birtan Csaba, a Tega Rt. igazgatója.

A vonatkozó határozat módosítása elhúzódhat, hiszen harmincnapos  közvitára kell bocsátani, így valószínű, hogy a szigorítások csak májustól léphetnek életbe.

Az igazgató cáfolta azt a sajtóhírt, miszerint a köztisztasági vállalat anyagi gondjainak megoldására hozták volna létre a közterület karbantartási adót. „Nem a cég, hanem a zöldövezetek karbantartására vonatkozó szolgáltatás volt veszteséges, amit a tavaly bevezetett áremeléssel meg is oldottunk” – hangsúlyozta Tóth Birtan Csaba. A cégvezető még elmondta, a 2002/101-es tanácshatározat módosításával azok a tömbházlakók is büntethetővé válnak, akik nem fizetik a kutyaadót, és sétáltatáskor nem szedik össze az ürüléket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés