Hirdetés
Hirdetés

Nekifeküdt a Feketeügy a rétyi hídnak

A Feketeügy Rétyen •  Fotó: Farkas Orsolya

A Feketeügy Rétyen

Fotó: Farkas Orsolya

A megáradt Feketeügy már a rétyi híd tartógerendáira gyakorol nyomást, és a vízszint még tovább növekedhet.

Bodor Tünde

2025. május 28., 11:582025. május 28., 11:58

Már éjfélkor elérte a víz a híd tartószerkezetének az alját, reggel 8 óráig pedig további húsz centivel nőtt a vízszint, ekkor vezették be a hatóságok a forgalmi korlátozást, amely szerint csak a 3,5 tonnánál könnyebb járműveknek engedélyezett az áthajtás.

Hirdetés

Dombora Lehel polgármester a Székelyhonnak elmondta, egy több évvel korábbi szakvélemény szerint a híd nincs a legjobb állapotban, ezért is kellett a súlykorlátozást bevezetni, de

négy éve, illetve 2010-ben is voltak a jelenlegit is meghaladó áradások, amelyeket megbírt a híd. Igaz, akkor már zsákolni kellett a négy sarkánál.

A vízügy szakemberei folyamatosan figyelik a folyót – tudtuk meg az elöljárótól, de az önkormányzat is résen van, mert nem tudni, pontosan mikorra várható a tetőzés: hol egyik, hol a másik, Feketügybe torkolló patak hozama nő meg.

•  Fotó: Farkas Orsolya Galéria

Fotó: Farkas Orsolya

„Nekünk itt most az a dolgunk, hogy keressük a kritikus pontokat a gátakon, és előkészítsük a zsákokat, hogy szükség esetén beavatkozhassunk, ha netán átáznak a gátak” – közölte Dombora Lehel polgármester.

•  Fotó: Farkas Orsolya Galéria

Fotó: Farkas Orsolya

Bikfalvánál •  Fotó: Farkas Orsolya Galéria

Bikfalvánál

Fotó: Farkas Orsolya

Áradás Uzonnál •  Fotó: Farkas Orsolya Galéria

Áradás Uzonnál

Fotó: Farkas Orsolya

•  Fotó: Farkas Orsolya Galéria

Fotó: Farkas Orsolya

A Feketeügy Szentivánlaborfalvánál •  Fotó: Farkas Orsolya Galéria

A Feketeügy Szentivánlaborfalvánál

Fotó: Farkas Orsolya

•  Fotó: Farkas Orsolya Galéria

Fotó: Farkas Orsolya

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Nyolc kutyát altattak el tavaly a szépmezői menhelyen

A szépmezői kutyamenhelyen jelenleg 99 kifejlett kutyát és 22 kölyköt gondoznak. A befogások száma nem csökken, folyamatosan újabb és újabb példányok érkeznek, így a vezetőségnek néha altatáshoz is kell folyamodnia.

Nyolc kutyát altattak el tavaly a szépmezői menhelyen
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Nem várnak tovább: már hétvégén temetik a telet Kézdivásárhelyen

Bár a farsang farkáig még jó néhány nap van hátra, nem mindenhol várnak éppen addig az elűzésével. Kézdivásárhelyen például már ezen az szombaton, február 7-én eltemetik a telet.

Nem várnak tovább: már hétvégén temetik a telet Kézdivásárhelyen
2026. február 06., péntek

Kastélyban lép fel Ádám Julcsi és Gáspár Álmos

Különleges művészi eseménynek lehetnek részesei, akik szombaton ellátogatnak az orbaiszéki Zabolára. A Mikes-kastélyban többek között a tavaly Junior Príma díjjal elismert Ádám Júlia, valamint a sepsiszentgyörgyi Gáspár Álmos is fellép.

Kastélyban lép fel Ádám Julcsi és Gáspár Álmos
2026. február 05., csütörtök

Lehetőség, hogy jót tegyünk: önkénteseket vár a háromszéki tűzoltóság

A Kovászna megyei tűzoltóság felhívása azoknak szól, akik szívesen segédkeznének a mentési akciókban. Mutatjuk az önkéntességi programban való részvétel feltételeit.

Lehetőség, hogy jót tegyünk: önkénteseket vár a háromszéki tűzoltóság
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Ezúttal is a kultúra több területére tekint ki a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet

A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet idén a Helikon 100 centenáriumi ünnepségsorozat koordinálása mellett hangoskönyv-kiadással, közösségi erdőültetéssel és egy különleges, a székely házasodási szokásokat feltáró gyűjtéssel várja a közönséget.

Ezúttal is a kultúra több területére tekint ki a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet
2026. február 05., csütörtök

EMSZ: ne a valódi sérülteket büntessék, hanem szűrjék ki a csalókat

Üdvözlendők, de nem elégségesek az adóügyi korrekciók – vélik a háromszéki EMSZ vezetői, akik szerint a jelenlegi adóterhek nem a mindennapi valóságra, hanem költségvetési kényszerre épülnek, ami csődhullámot indíthat el a vállalkozások körében.

EMSZ: ne a valódi sérülteket büntessék, hanem szűrjék ki a csalókat
2026. február 05., csütörtök

Orvoshiány miatt korlátozzák a betegellátást Kézdivásárhelyen

Február 5-től csak napközben, 14 óráig fogadnak olyan sürgősségi és szülészeti eseteket, amelyekhez aneszteziológus szakorvos jelenléte szükséges – közölte a páciensekkel csütörtökön a kézdivásárhelyi kórház.

Orvoshiány miatt korlátozzák a betegellátást Kézdivásárhelyen
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Több szempontból is előnyös, ha egy önkormányzat együttműködik a Waze-zel

Az autósok mellett az önkormányzatok, útkezelők tevékenységét is segítheti az egyik legnépszerűbb közösségi navigációs alkalmazás partnerségi programja, amelyhez Háromszék is csatlakozott. Utánajártunk, mit jelent ez az együttműködés a gyakorlatban.

Több szempontból is előnyös, ha egy önkormányzat együttműködik a Waze-zel
2026. február 04., szerda

A holokauszt helyi emlékezete Sepsiszentgyörgyön

Az egykori sepsiszentgyörgyi zsidó közösségről és annak emlékezetéről beszéltek kedden este a Bod Péter Megyei Könyvtár előadótermében. A holokauszt óta alig esik szó róluk, pedig emlékezni számunkra is fontos.

A holokauszt helyi emlékezete Sepsiszentgyörgyön
2026. február 04., szerda

Az időben felfedezett rákos megbetegedés jó eséllyel gyógyítható

Havonta több száz beteget kezelnek Marosvásárhelyen az onkológiai klinikán, nemcsak Maros megyeieket, hanem máshonnan érkezőket is. A rák elleni küzdelem világnapján megmutatták az új sugárterápiás eszközt, amivel még célzottabban tudnak gyógyítani.

Az időben felfedezett rákos megbetegedés jó eséllyel gyógyítható
Hirdetés