
Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata/Facebook
Rövidesen megváltozik Sepsiszentgyörgy városközpontjának látképe: lebontják az egykori Bodok szállót. Az óriáslepellel fedett épületet néhány hétig még megörökíthetik a városlakók.
2025. június 01., 11:402025. június 01., 11:40
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet rá, hogy a bontás elkezdődött, nemsokára eltűnik a központban magasodó, egykor még hotelként működő épület. A Szent György szoborhoz felállítottak egy fotókeretet is, ahol még meglehet örökíteni a Bodok szállót.
Antal Árpád polgármester május elején számolt be róla, hogy az épület bontására vonatkozó közbeszerzés lezárult, kiadják a munkakezdési parancsot. A bontás várhatóan fél évig fog tartani, a kivitelező darabokban szedi szét az épületet. A törmelék elszállítása az 1918. december 1. úton a Sugás Áruház irányába, onnan a Gróf Mikó Imre utcán, valamint a Szabadság téren, a Kós Károly utcán keresztül fog történni, most azonban csak az előkészítési munkálatok zajlanak, a bontás nagyobb része nyáron kezdődik.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!