Ne politizálják el az Igazság Napját, és csak a történelmi egyházak képviselői szólaljanak fel – kéri nyílt levelében Sánta Imre bikfalvi református lelkész.
2012. augusztus 24., 08:522012. augusztus 24., 08:52
2012. augusztus 24., 09:292012. augusztus 24., 09:29
Ötven napja áll a Székely Mikó Kollégium előtt tiltakozásképpen a lelkész, akihez bár többen is csatlakoztak a hetek folyamán, a politikum azonban csak néha mutatta meg magát. Kezdetben egyedül állt Sánta Imre, ám egyre több sepsiszentgyörgyi – és nemcsak – állt az ügy mellé, kifejezésre juttatva a tiltakozását a visszaállamosítás ellen. Sánta Imre nyílt levélben közli: örömmel értesült arról, hogy a református egyház szeptember 1-re tömegtüntetést szervez Sepsiszentgyörgyre, amelyre nagy lelkesedéssel készülnek Kárpát-medence szerte a felelősen gondolkodó magyarok.
„Üdvözlöm a kezdeményezést, mert itt az ideje, hogy tízezrek, százezrek vonuljanak az utcára, ugyanis fogytán az eszközeink nemzeti érdekeink érvényesítésére. Nagy a tét, sokkal többről van szó, mint gondolnánk. Minden magyarnak ott a helye tehát szeptember 1-én a Székely Mikó Kollégium előtt” – írta a lelkész.
Ugyanakkor ellenérzzéseit is megfogalmazta Sánta Imre, mivel meglátása szerint elpolitizálnák az Igazság Napját, mivel egyre többen igyekeznek kisajátítani a szervezést, és szeptember elsejét felhasználni egyéni vagy pártérdekek céljára. „Maradt még valami szent ezen a világon, amelyet nem sző át a politikai érdek hálója? Számomra a Székely Mikó Kollégiumért történő kiállás szent, igaz és tiszta. Legalábbis eddig az volt, ezért aggódom érte. Végtelenül szomorú lennék, ha beszennyeződne a politika által. Ennek most nincs helye. Nincs helye a pártoskodásnak, nincs helye annak, hogy az Igazság Napját bárki is megpróbálja kihasználni önös célok érdekében” – írta levelében Sánta Imre.
A lelkész azt is nyilvánosságra hozta, hogy a helyi pártok képviselői hány alkalommal jelentek meg a tüntetésen, kiemelve azokat is, akik megígérték, hogy minden nap ott lesznek, aztán csak egyszer látogattak a Mikó elé, rövid időre. „Voltak, akik megígérték, hogy állandó résztvevői lesznek a tiltakozásnak. Azóta se kép, se hang.Többször elsétált a túloldalon vagy autóval elhajtott előttünk közömbös arccal szenátor, képviselő, alkotmánybíró, megyei tanácselnök, több megyei és városi tanácsos” – fejtette ki a lelkész, aki nyílt levelével azt szeretné elérni, hogy szeptember elsején ne engedjenek a szónoki emelvényhez egyetlen politikust sem. Meglátása szerint a szólás joga ezúttal kizárólag csak a történelmi egyházaink főpásztorait illeti meg.
„Felkérem politikusainkat is, hogy legalább most az egyszer tanúsítsanak önmérsékletet. Jelenlétüket és támogatásukat szívesen vesszük. Tegyék a dolgukat a városházán, a megyeházán, Bukarestben és Brüsszelben, hiszen erre vállalkoztak, ezért választottuk meg őket. De hagyják az egyházi és civil tiltakozás alapján megállni az Igazság Napját, mert így lesz igazán hitelessé az egész világ előtt. Őrizzük meg ügyünket szentnek, igaznak és tisztának, hogy a jó Isten is ránk mosolyogjon szeptember elsején. Ez minden kívánságom” – üzeni a lelkész a politikusoknak.
A Székely Mikó Kollégium előtt naponta megjelennek a tüntetők, általában ötven személy gyűl össze, ilyenkor Igét olvasnak, imádkoznak, de szónoklatokról szó sincs – tette hozzá Sánta Imre.Ugyanakkor az Igazság Napján sem kíván felszólalni a református pap, átadja ezt a a jogot az egyházi képviselőknek.
Egyre nagyobb terhet ró az árkosi községvezetésre a medvék jelenléte. A vadak már korábban is megközelítették a települést, de számuk egyre aggasztóbb: május közepe óta már öt medvét kellett elszállítani.
A hűvös, esős május sok gólyafióka életét követelte, a sokak által csodált madaraknak azonban az utóbbi időben tapasztalt tartós szárazság és a szeles idő sem kedvezett. Háromszéken idén már több gólyát is mentettek a civilek.
Sürgős pénzátutalásra kérte egy állítólagos kolléga két Sepsiszentgyörgyi áruház alkamazottait: szolgálati telefonjukon utasította őket arra, hogy tegyék letétbe a pénzt egy bankautomatába. Bevált a trükkje, jelentős pénzösszeget lopott el.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyóra.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
szóljon hozzá!