Musical és rock’n’roll show az Őszi Sokadalomban

Nemcsak a vásár újul meg idén a kézdivásárhelyi városnapokon, hanem a koncertkínálat is értékeket közvetít – mondták a szervezők. Fenyő Miklós koncertje mellett fellép az LGT Emlékzenekar, de a Hair musicalt is láthatja a közönség a Sziget Színház előadásában.

Bús Ildikó

2012. augusztus 08., 11:482012. augusztus 08., 11:48

2012. augusztus 08., 12:272012. augusztus 08., 12:27

Értékszüret néven startol az idei Őszi Sokadalom, melynek programjai színesek, változatosak lesznek, és maga a vásár is egy őszi szüreti képet közvetít majd. „Az értékszüret mottót nemcsak az őszi vásárra, hanem a nagyszínpadi produkciókra is alkalmazni szeretnénk, ezért olyan fellépőket hívtunk a városnapokra, akik közkedveltek és minden korosztályt kiszolgálnak” – mondta az Őszi Sokadalom főszervezője, Ménessy Kinga. A programtervezet szerint a városnapokon jelen lesz Fenyő Miklós egy igazi Hungária rock ’n’ roll show-val, a hatvanas éveket megidéző ruhákban, rengeteg táncossal és természetesen legnagyobb slágereivel. A csókkirály mellett a Lokomotiv GT-t idézik meg az LGT Emlékzenekarral, amely az „anyazenekar” vendégeként felléphetett a 2002-es LGT-fesztiválon, és amelyet a legendás LGT is hivatalosan elismer feldolgozás-zenekaraként. 

Záróakkordként egy Erdélyben még soha nem látott produkciót hívtak meg a szervezők. A városnapok színpadán a Hair című Broadway-musicalt láthatja majd a nagyérdemű, amelyet a szigetszentmiklósi Sziget Színház ad elő, Pintér Tibor főszereplésével és rendezésében. A musicalben szerepelnek még: Bordás Barbara, a Budapesti Operettszínház művésze, Makrai Pál, az Apostol, Korál és Kormorán együttesekből jól ismert színész-énekes, Vörös Edit, szintén a Budapesti Operettszínház tagja, valamint a Rocktenorsként megismert fiúk, Táborosi Márk, Mező Márió és Mező Zoltán, akik énekesi pályájuk mellett a Sziget Színházban is játszanak. A világhíres musicalben 25 táncos működik közre, látványos díszlet és nagyszerű slágerek színesítik a produkciót. „Szerettünk volna valami egyedit is vinni a városnapokba, olyat, ami máshol nincs egy városünnep keretében. Mivel a musical mint műfaj közkedvelt, és felér egy koncerttel, úgy döntöttünk, kipróbáljuk” – magyarázta Ménessy Kinga.

A neves színészek és előadók mellett a városnapok további fellépői között ott lesz László Attila, de a Rocktenors is ad egy önálló koncertet még a musical előtt. A helyi együttesek közül idén a Silverproof, az Inogsz és a Garázs zenekar lép fel, a Silverproof a legnagyobb nemzetközi dalokat, az Inogsz többnyire magyar slágereket énekel, míg a Garázs zenekar Bikini-dalokból állította össze repertoárját. Az Őszi Sokadalom programtervezete hétfőtől érhető el a www.oszisokadalom.ro honlapon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés