Fotó: Bús Ildikó
Szakrális terek címmel állították ki a műemlékvédelmi világnap alkalmából rendezett pályázat legjobb munkáit a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
2013. április 17., 14:102013. április 17., 14:10
2013. április 17., 14:212013. április 17., 14:21
Kedden este került sor arra a tárlatra, amelyen a Kovászna megyei iskolák diákjai mutatták be alkotásaikat a rajz és az építészet terén. A Szakrális terek címet viselő pályázatot a Kovászna Megyei Művelődési Igazgatóság hirdette meg és több mint száz pályamunka közül díjazták a legjobbakat – tájékoztatott Magyarósi Imola művészettörténész.
A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében kiállított rajzokat Bartók Botond, a művelődési igazgatóság vezetője is méltatta, kiemelve, hogy a fiatalok az eddiginél is nagyobb odafigyeléssel kell forduljanak az épített és tárgyi örökségünk felé, hiszen a múlt jelenti a jövőt is.
Háromszéken a műemlékvédelmi rajzpályázat idén hatodik alkalommal került megrendezésre, a téma pedig változó: most a megyében található templomokat rajzolták le a diákok, kitérve azok művészeti és építészeti jellegére is. A három szakemberből álló zsűri több különdíjat is kiosztott, az első helyezett pedig Ruţa Alina, a Plugor Sándor Művészeti Lícemum tanulója lett.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.
Több mint egy hónappal a pusztító májusi áradások után sem csillapodott a fájdalom és a reménytelenség Nagyborosnyón és Bácsteleken. A települések lakói még mindig ázott falú, penészes, betonpadlós szobákban tengődnek.
A közútkezelő és a Kovászna megyei tanács ellen indítandó perben látják az utolsó szalmaszálat az A13-as autópálya őket érintő nyomvonala ellen tiltakozó kézdimartonfalvi gazdák. Ezt a helyi kultúrotthonban tartott fórumukon tették egyértelművé.
A Bodok szálló nem a város szimbóluma, hanem az elnyomásé, a rombolásé, a valódi értékek eltörlésének mementója – fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester a város közvéleményét élénken foglalkoztató bontási folyamat kapcsán.
Napok óta hangos generátor borzolja a sepsiszentgyörgyi Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) téren lakók idegeit. A folyamatos zaj főleg éjjel volt zavaró, de kedden ígéret született a probléma megoldására.
szóljon hozzá!