Minőségi kínálat a városnapok kulturális hetén

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

A Szent György Napok kulturális hetének alapjai is megváltoznak idéntől, hiszen kizárólag a kulturális intézmények vezetőinek ajánlásaival hívták meg az előadásokat, amelyekre május elejétől válthatóak a jegyek. A kommunikáció terén is változások várhatók.

Bencze Melinda

2015. február 20., 11:212015. február 20., 11:21

2015. február 20., 13:232015. február 20., 13:23

Már többen is érdeklődtek, hogy a Szent György Napok kulturális hetének programjaira milyen dátumtól számítva lehet jegyet vásárolni. Ezzel kapcsolatban Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elárulta: bár még nem nyilvános, hogy mire, de március első hetétől kezdődik az árusítás. A városnapok különben több szempontból is megújul idén, ez pedig a kulturális hét alapjainak kidolgozási folyamatára is igaz: kizárólag a különböző művelődési intézmények vezetőinek ajánlásai alapján állították össze. Mint Antal Árpád magyarázta, fontosnak tartotta, hogy sokkal több egyeztetésre kerüljön sor ezen intézmények képviselőivel, illetve bízik benne, hogy a kiválasztott előadások elfogadottsága magasabb lesz. A polgármester abbéli reményeit is kifejezte, miszerint azok a szakemberek, akik az elmúlt évben joggal adtak hangot nemtetszésüknek, saját javaslataikat nem fogják bírálni.

Nem csupán tartalmi szempontból lesz érdekes az idei Szent György Napok, hiszen ezúttal egy külsős személyt fognak megbízni a kommunikációs feladatkörökkel, valamint a sajtóval való kapcsolattartással – jelentette ki az elöljáró. Ennek értelmében a 2015-ös városnapok alkalmával Erdély András újságíró, televíziós szerkesztő tölti be ezt a szerepet, aki elmondta: „fontosnak tartja, hogy minden információt eljuttathassanak a sajtó képviselőihez, ezáltal pedig a hallgatókhoz, az olvasókhoz és a nézőkhöz is”. A médiában dolgozók számára egy olyan hely kialakítását is szorgalmazzák, ahol az újságírók nyugodt és a szükséges technikai felszereléssel rendelkező környezetben dolgozhatnának.

Mint ismeretes, az elmúlt évek visszajelzései nyomán a 2015-ös Szent György Napok gyökeresen megújul, így például nem működtetik a B-színpadot, helyette Gyerek-teret alakítanak ki, továbbá az óriás-játékokat is kiszorítanák a belvárosból, mivel az rontaná annak összképét. Bóvli vásár sem lesz, ugyanakkor a korábban A-színpadként ismert főszínpadon csupán 18 órától kezdődnek majd a koncertek: itt helyi és nemzetközi előadók és együttesek is helyet kapnak. A múzeumkertbe más koncepció alapján szervezik a programot, itt tematikus koncertnapok lesznek: blues, dzsessz és világzenei produkciók követik egymást a hétvége során. A szervezők elmondása alapján feleannyi programmal várják majd a Találkozások ünnepére érkezőket, ugyanis csökkentik az esemény fesztivál jellegét, azonban számításaik szerint a kínálatban minőségibb elemek lesznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés