Menesztenék a nagyborosnyói EMNP-s polgármestert

Semmittevéssel vádolják Nagyborosnyónak az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben mandátumot szerzett polgármesterét, Szőcs Leventét.

Bíró Blanka

2015. január 12., 20:172015. január 12., 20:17

Az elmúlt héten mintegy ötven személy gyűlt össze a Kovászna megyei községhez tartozó Lécfalván, ahol több, az elöljáró munkájával kapcsolatos panaszt is megfogalmaztak, és még a polgármester referendummal való menesztése is felmerült.

Lőrincz Kálmán, az RMDSZ nagyborosnyói elnöke, a község alpolgármestere portálunknak elmondta: a gyűlésen felrótták Szőcs Levente polgármesternek, hogy a községnek egyetlen nyertes európai uniós pályázata sincs, holott a szomszédos települések ezeknek köszönhetik a fejlődésüket, nem tisztázott a földek helyzete, 250 hektárnyi terület még gazdát keres, nincsenek karbantartva az utak, a községnek még futballpályája sincs.

A megbeszélésen a lakosok mellett az RMDSZ, az EMNP és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) helyi önkormányzati képviselői is jelen voltak, akárcsak az RMDSZ orbaiszéki és Kovászna megyei vezetői. Lőrincz Kálmán hangsúlyozta, hogy a találkozót nem a szövetség, hanem az elégedetlen lakosság kezdeményezte.

Az alpolgármester elmondta, a gyűlésen arra a következtetésre jutottak, hogy a polgármestert terheli a felelősség azért, hogy a település egy helyben toporog. Ugyanakkor, mint elmondta, azt is megbeszélték, hogy az elöljáró referendummal való menesztése nehezen kivitelezhető, hiszen ahhoz a voksolásra jogosultak fele plusz egy személy részt kellene vegyen a népszavazáson.

A referendumot leghamarabb nyárra tűzhetnék ki, de akkor a lakosság nagy része külföldön dolgozik, így nem valószínű, hogy összegyűl a szükséges szavazatszám, ecsetelte az alpolgármester. Mint mondta, a közeljövőben újabb találkozóra kerül sor, amikor kivitelezhető megoldást keresnek a helyzetre.

Szőcs Levente szerint azonban nem a község lakói, hanem Lőrincz Kálmán RMDSZ-es alpolgármester és a szövetség megyei vezetése elégedetlen, mivel ő nem akar beállni az RMDSZ-be. „Mintegy húsz személy szervezkedik, lejárató kampánnyal készülnek már a jövő évi helyhatósági választásokra” – mondta az elöljáró, hozzátéve, hogy a községházára egyetlen panaszt sem nyújtottak be ellene.

A község fejlődik, fogorvosi rendelő nyílt, 135 ezer eurós pályázatot nyertek a feldobolyi kultúrotthon felújítására, autóbusz- és vasúti megállókban összesen nyolc várótermet létesítettek, hidakat építettek, és adósságuk sincs, sorolta a megvalósításokat az elöljáró. A földeket is felleltározták, mutatott rá, a területek kevesebb mint egy százalékának nincs meg a gazdája, szögezte le Szőcs Levente.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés