
Le kell szögezni a dekoncentrált intézmények pontos listáját, jelentette ki György Ervin. Kovászna megye prefektusa hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, amióta létrehozták a dekoncentrált hivatalokat, soha nem volt országos szinten egységes, hogy pontosan melyek tartoznak ebbe a kategóriába.
2012. április 02., 16:372012. április 02., 16:37
Minden megyében másként értelmezték ezt a kérdést, volt olyan megye, ahol eldöntötték, hogy 21 hivatal tartozik a prefektúra alárendeltségébe, máshol pedig 34 dekoncentrált intézményt tartottak nyilván. György Ervin elmondta, kérték a kormánytól, hogy pontosan határozza meg, melyek azok az intézmények, hivatalok, amelyek ebbe a kategóriába tartoznak, ne fordulhasson elő, hogy ekkora különbségek vannak a megyék között. Az intézmények ódzkodnak az alárendeltségi viszonytól, holott ez a működésükben nem jelent semmi változást, szögezte le a háromszéki kormánybiztos.
Kovászna megyében több alkalommal is felmerült, hogy melyik intézmény tartozik a dekoncentráltak közé, például amikor az RMDSZ kormányra került, és a szövetség által támogatott igazgatókat kellett kinevezni. Legutóbb akkor került terítékre ez a kérdés, amikor a prefektúra körlevélben szólította fel a dekoncentrált intézményeket, hogy a 75 százalékban magyarok lakta Kovászna megyében kötelező módon használjanak kétnyelvű feliratokat. Akkor több intézmény válaszolta, hogy rájuk nem vonatkozik az előírás. Például a gazdasági és a turisztikai minisztérium is arról értesítette a prefektúrát, hogy nem működtet dekoncentrált hivatalt Kovászna megye területén.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!