Megvalósult programok a Civil Licitből

Hamarosan véget ér mindhárom, a Háromszéki Közösségi Alapítvány által áprilisban szervezett Civil Liciten támogatást nyert projekt. 

Bencze Melinda

2014. július 17., 17:412014. július 17., 17:41

Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke kifejtette, van olyan program, ami lezárult, de akad olyan is, amely még folyamatban van, valamint a harmadik éppen befejezés előtt áll.

Az alapítvány vezetője elmondta, a Caritas által pályázott Mozgással az egészségért! című képzés már lezárult. A kinaestethics gyógymód oktatását két csoportban, csíkszeredai előadókkal valósították meg, összesen tizenkét embert tudtak kiképezni, akik más civil szervezetek tevékenységében kamatoztathatják majd az elsajátított tudást.

A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Magyar Ifjak szervezete a Mozgópont elnevezésű mobil alkalmazáson dolgozik. Ezen az utolsó simításokat végzik, továbbá most egyeztetnek a főtámogatói tisztséget elnyert Gnome Design Kft. vezetőjével a reklámfelület kialakításával kapcsolatban.

A Sepsi Zöld Út felújítása folyamatban van, ennek már szakaszonkénti felújítása megtörtént. Az elkövetkezendőkben történik majd a két pihenőhely kialakítása, ez még szeptemberig elhúzódhat. Bereczki Kinga elmondta, hogy a visszajelzések alapján a Sepsi Zöld Út rehabilitálása időszerű volt.

A Civil Licitet legközelebb októberben szervezi meg a HKA, ez az elsőhöz hasonlóan fog lezajlani. Meghirdetik a jelentkezést, majd kiválasztják azt a három programot, amelyekre bárki felajánlhat pénzösszegeket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
2025. november 12., szerda

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe

A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe
Hirdetés