Megújult az Óriáspince-tető a Székely Vágtára

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

Felújították a közel nyolc éve átadott emlékművet az Óriáspince-tetőn a hétvégi Székely Vágta alkalmára. A szervezők emellett a rendezvényre érdeklődőket szállító buszjáratok menetrendjéről is tájékoztattak.

Bencze Melinda

2015. július 06., 18:172015. július 06., 18:17

Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, a Székely Vágta társszervezőjeként elmondta: megtörtént az Óriáspince-tetőn levő építmény javításra szoruló elemeinek kicserélése, mivel a szerkezet balesetveszélyessé vált. Mint ismeretes, az alig nyolc éve felavatott emlékmű teljes felújításra szorult, hiszen annak gerendái korhadni kezdtek, így nemrégiben a kapuit felújították, a hibás kockaköveket kicserélték, felfrissítették a kőtáblákon található települések neveinek feliratait, a faszerkezetet pedig fenyőről tölgyfára cserélték, amely időállóbb lesz – sorolta Nagy József. Hozzátette, az előző években a futamokra elkészített pálya jó állapotban van, csak egy vízmosás keletkezett az egyik szakaszon, amely már korábban is okozott kisebb gondokat. Mivel napsütéses, jó időt jósolnak idén a Székely Vágta idejére a meteorológusok, a szervezők bíznak abban, hogy idén nem lesz probléma a vízmosással.

A rendezvény ideje alatt az elmúlt évekhez hasonlóan idén is egész napos buszjáratot biztosítanak Sepsiszentgyörgyről a szervezők, ezek megállói a következők: Népművészeti Iskola – Központi Református Templom – Söröző – Vasútállomás épülete – Óriáspince-tető. A menetrendet tekintve pénteken 18 órakor indul a legelső busz a helyszínre, ezt követően minden kerek órában szállítják a Mátyás, az igazságos rockopera nyilvános próbája iránt érdeklődőket. Vissza is hasonló módon, minden kerek órában indul járat 21 és 23 óra között. A hétvégi programot tekintve a menetrendszerinti első autóbusz 9 órakor indul Óriáspince-tetőre, majd ugyancsak óránként utazhatnak ki a vágta iránt érdeklődők, akik 12 órától éjfélig jöhetnek vissza a tömegközlekedési eszközzel Sepsiszentgyörgyre. A buszjegy ára egy útra 4 lej, ezt a járművezetőtől lehet megvásárolni.

A Székely Vágta idején különben ülőhelyek is igényelhetőek, a szervezők ígérete alapján a versenypálya szélén kialakított helyekről zavartalanul lehet követni a galoppversenyt és annak kísérőprogramjait, továbbá innen indulnak és itt zárulnak a futamok is. A belépő itt 20 lejbe kerül egy napra egy személy részére, jegyet pedig a helyszínen, a regisztrációs pontnál lehet majd váltani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés