
Fotó: illusztráció
A vártnál hamarabb adhatták át a forgalomnak pénteken a Sepsikőröst a 12-es országúttal összekötő leaszfaltozott útszakaszt.
2013. október 04., 18:202013. október 04., 18:20
Mint arról beszámoltunk. a jelzett szakasz már régen megérett a korszerűsítésre, több éve már, hogy a megyeszékhelytől mintegy hat kilométerre fekvő községet csak két, nehezen járható úton lehetett megközelíteni. A javítási és aszfaltozási munkálatok kevesebb mint két hete kezdődtek el, és a kivitelezőnek sikerült a tervezettnél hamarabb végeznie.
A pénteki átadón Tamás Sándor, a megyei önkormányzat vezetője kifejtette, hogy ennek a szakasznak a felújítása nagy megvalósításnak tekinthető olyan körülmények között, hogy a megye költségvetése az idei év során folyamatosan csökkent, és a kormány részéről semmilyen beruházásokra fordítható támogatás sem érkezett, ezért saját forrásokból kellett megoldani a korszerűsítést. Az elnök hozzátette, hogy több olyan útszakasz is van a megyében, amely felújításra vár, ilyen például a Sepsiszentgyörgy–Illyefalva, illetve a hatalmas összeget igénylő Kézdivásárhely–Sepsibükszád szakasz, valamint több erdővidéki út, köztük a Barótot Mikóújfaluval összekötő. Ezeket kiemelt beruházásokként kezeli az önkormányzat az eljövendő időszakban. Tamás Sándor szerint a következő uniós költségvetési szakaszban pályázati úton igyekezek majd pénzt keríteni erre a célra, miután Bukaresttől az elmőlt másfél évben csak ígéreteket kaptak.
A pénteken átadott szakasz korszerűsítésére a megyei önkormányzat 750 ezer lejt költött el. Kovács Ödön megyemenedzser a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette, hogy ez az összeg az eredeti betonburkolat kijavítását és az aszfaltozást fedi, egy teljes körű korszerűsítés jóval többe került volna. Ezt megerősíti az is, hogy a Kőröspatakot Kálnokkal összekötő, szintén megyei besorolású út korszerűsítése 3,2 millió lejbe került néhány évvel ezelőtt. Utóbbi szakaszon egyébként többek között hídmegerősítési munkálatok zajlanak, amit a község önkormányzata finanszíroz.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!