
Nem fogadják el az Elan-Trio Kft. által működtetett Merkúr üzletlánc háromszéki egységeiben a Közösségi Kártyát a hétvégétől.
2014. július 07., 16:372014. július 07., 16:37
2014. július 07., 16:382014. július 07., 16:38
Többen is jelezték szerkesztőségünknek, hogy a Sepsiszentgyörgyön található Merkúr üzletlánc egységeiben a pénztárosok nem fogadják el fizetéskor a közösségi kártyát, azt a magyarázatot adva, hogy többet nem működik a program náluk. Az akció indulásától kezdve partner még a Bertis üzletlánc, ott azonban jelenleg is használható a kártya.
Gönczi Dezső, az üzletlánc marketingmenedzsere megkeresésünkre elmondta, a Közösségi Kártya programjuknak működtetését valóban felfüggesztették, de a Közösségi Alapítvány és az üzletlánc közti kapcsolat ezzel nem szűnik meg. Jelenleg az üzletlánc pontgyűjtő rendszerével áll a hűséges vásárlók rendelkezésére, valamint a háttérben már javában folyik egy új program részleteinek kidolgozása.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány programvezetője megkeresésünkre elmondta, leghamarabb szerdán tájékoztatnak az üggyel kapcsolatban, akkor beszélnek a program átalakulásáról, illetve az új lehetőségekről is.
A programnak jelenleg megközelítőleg 24 ezer felhasználója van Kovászna megyében. A kártyát használók a kijelölt üzletekben való vásárlás alkalmával egy százalékos kedvezményben részesülnek, továbbá egy százalék utalódik a közösségi alapba. A befolyt összegekből ezidáig több közösséget érintő projektet is megvalósítottak, illetve megalapították a Székely Tehetségsegítő Tanácsot is.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!