Az RMDSZ tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság döntését. Az PNL Kovászna megyei szervezetének elnöke úgy véli, Traian Băsescu államfő nem tölti ki mandátumát .
2012. augusztus 22., 14:052012. augusztus 22., 14:05
Marius Obreja, a PNL Kovászna megyei szervezetének elnöke nem kívánta kommentálni az Alkotmánybíróság döntését, de úgy véli, hogy az államfő nem fogja kitölteni a mandátumát. „Szerintem Traian Băsescu rövid ideig fog a Cotroceni-palotában tartózkodni, hiszen most már nem élvezi az ország támogatását” – fejtette ki a politikus.
Antal Árpád, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke elmondta: a szövetség tiszteletben tartja a taláros testület döntését, és bízik abban, hogy véget ér a politikai konfliktus, illetve hogy a honatyák az ország gondjainak a megoldásával foglalkoznak az elkövetkező időszakban.
„Az elmúlt időszakban az intézmények nem működtek, az ország le volt bénulva, remélem, hogy az Alkotmánybíróság döntésével véget ér a politikai konfliktus, és mindenki teszi a dolgát” – mondta Antal.
Egyre nagyobb terhet ró az árkosi községvezetésre a medvék jelenléte. A vadak már korábban is megközelítették a települést, de számuk egyre aggasztóbb: május közepe óta már öt medvét kellett elszállítani.
A hűvös, esős május sok gólyafióka életét követelte, a sokak által csodált madaraknak azonban az utóbbi időben tapasztalt tartós szárazság és a szeles idő sem kedvezett. Háromszéken idén már több gólyát is mentettek a civilek.
Sürgős pénzátutalásra kérte egy állítólagos kolléga két Sepsiszentgyörgyi áruház alkamazottait: szolgálati telefonjukon utasította őket arra, hogy tegyék letétbe a pénzt egy bankautomatába. Bevált a trükkje, jelentős pénzösszeget lopott el.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyóra.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
szóljon hozzá!