Fotó: illusztracio
A megyeszékhelyi önkormányzat tervei szerint nyár elején már használható lesz a városi strand. A korszerűsítési munkálatok nagyrészt befejeződtek, mindössze a nagymedence véglegesítését halasztották el objektív meggondolásból.
2013. április 17., 20:272013. április 17., 20:27
Sztakics Éva alpolgármester a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette, hogy a megújult létesítményben valóban az utolsó simítások zajlanak, amint azt a héten ellenőrizték is, így a székelyföldi strandszezon kezdetéig, június elejéig minden készen áll majd a strandolni vágyók fogadására. Az elöljáró ismertette, elkészültek az élményelemekkel felszerelt kismedencék, a csúszdák, a zubogók, a sodrófolyosó, a játszótér és homokozó. Emellett egy kismedencét is kialakítottak a kezdő úszóknak.
Az olimpiai medence az egyetlen olyan elem, amely jövőre kapja meg a végleges formáját, ugyanis ennek kapcsán még az év elején közvita indult, hogy milyen mélysége legyen. Az önkormányzatnál merült fel, hogy megtartsák-e a jelenlegi két és fél méteres mélységet, vagy inkább csökkentsék azt egy méterrel, mivel így szélesebb közönséget lehetne kiszolgálni, ideértve a gyerekeket vagy a kevésbé tapasztalt úszókat. A kérdés végül a közösségi portálok révén közvitává alakult. Ennek nyomán megszületett az a döntés, hogy a szezon alatt felmérik a strandolók igényét, és annak megfelelően alakítják tovább a létesítményt. Sztakics Éva szerint, ha bebizonyosodik, hogy a kismedencék nem elegendők, azaz túlzsúfoltakká válnak, akkor a kisebb mélységű nagymedence mellett döntenek, amennyiben nem, akkor marad a 2,5 méteres mélység. A tervek között szerepel, hogy a medence tűrőképességét is növeljék, ezért a mostani mozaikborítás helyett műanyag lesz, amely jobban bírja a zord háromszéki telet.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.
Több mint egy hónappal a pusztító májusi áradások után sem csillapodott a fájdalom és a reménytelenség Nagyborosnyón és Bácsteleken. A települések lakói még mindig ázott falú, penészes, betonpadlós szobákban tengődnek.
A közútkezelő és a Kovászna megyei tanács ellen indítandó perben látják az utolsó szalmaszálat az A13-as autópálya őket érintő nyomvonala ellen tiltakozó kézdimartonfalvi gazdák. Ezt a helyi kultúrotthonban tartott fórumukon tették egyértelművé.
A Bodok szálló nem a város szimbóluma, hanem az elnyomásé, a rombolásé, a valódi értékek eltörlésének mementója – fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester a város közvéleményét élénken foglalkoztató bontási folyamat kapcsán.
Napok óta hangos generátor borzolja a sepsiszentgyörgyi Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) téren lakók idegeit. A folyamatos zaj főleg éjjel volt zavaró, de kedden ígéret született a probléma megoldására.
szóljon hozzá!