
Meggyújtották az első próbatüzet a Kovászna megyei Lakóca-csúcson, péntek este. A próbatűzzel a Világítsuk ki Székelyföld határát elnevezésű megmozdulásra készülnek az SZNT szervezésében.
2015. szeptember 27., 19:332015. szeptember 27., 19:33
Működött az elképzelés, meggyújtották pénteken a Világítsuk ki Székelyföld határait megmozdulás keretén belül a lakócai próbatüzet, számolt be portálunknak Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke.
Izsák Balázs és az SZNT több vezetője is felvonult Kovászna megye legmagasabb pontjára, az 1777 méteres Lakóca csúcsra péntek délután, ahol a háromszéki hegyimentők is segítettek a határtűzrakásban. Gazda Zoltán elmondta, minden tökéletesen működött, este kilenc előtt indultak le a hegyről, azelőtt a tüzet ásókkal eloltották. Eldöntötték, hogy október 24-én 18 óra 45 perc és 19 óra között gyúlnak majd ki a fények Székelyföld határán.
Gazda Zoltán hangsúlyozta, a tüzek természetesen tovább is égnek majd, de a mesterséges fényeket, a tükrökkel felfele irányított gépkocsilámpákat, reflektorokat ebben az időpontban gyújtják fel. Különben a Székely Nemzeti Tanács székházaiban ettől a héttől beszerzési áron tükröket is lehet vásárolni, amivel megoldható a fények felfelé irányítása. Az október 24-i akció emlékeként a tükrökre székely címeres öntapadóst tesznek.
Mint ismeretes az SZNT kezdeményezte, hogy október 24-én őrtüzekkel, vagy felfele fordított reflektorokkal, autólámpákkal világítsák ki Székelyföld határát, abban bíznak, hogy több százezer embert sikerül mozgósítani, és ezzel a székely autonómiaigényre irányítják a nemzetközi sajtó és közvélemény figyelmét. A rendezvényeket, a kivilágítást az 56 határtelepülésről kiindulva szervezik, hamarosan körlevelet küldenek ki, hogy a székelyföldi belső települések melyik határmenti községbe vonuljanak a megmozdulás során.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!