
Ifjúsági szervezet alakult Zabolán a Háromszéki Ifjúsági Tanács szárnyai alatt. A közeljövőben Szörcsén is szervezetet alakítanának a fiatalok.
2014. február 17., 10:432014. február 17., 10:43
2014. február 17., 10:492014. február 17., 10:49
ZABISZ néven jegyezték be a Zabolai Ifjúsági Szervezetet, amelynek alakuló ülésén közel negyven fiatal vett részt. A község önkormányzati vezetői szerint az új szervezet mozgatórugója lesz a zabolai, szörcsei és tamásfalvi ifjúságnak. Ádám Attila Péter polgármester elmondta: ifjúsági élet már több éve van a községben, hiszen bálokat, fociturnékat szerveznek a fiatalok, viszont ezek a rendezvények egy-egy fiatal nevéhez fűződnek, nem pedig egy szervezethez, csapathoz. Ezért is fontos, hogy megalakult a ZABISZ.
A HÁRIT részéről Oltean Csongor elnök arra biztatta a fiatalokat, hogy merjenek nagyokat álmodni, hiszen az ifjúsági szervezetben való tevékenység olyan tapasztalatokat biztosít a fiataloknak, amelyeket máshol nem kapnak meg. Emellett felajánlotta a Háromszéki Ifjúsági Tanács segítségét a szervezet bejegyeztetésében is. Az elnök elmondta, Orbaiszéken majdnem minden községben működnek ifjúsági szervezetek, amelyek a HÁRIT ernyője alatt nőttek fel, és most már a zabolai fiatalok is ide tartoznak.
A Zabolai Ifjúsági Szervezet elnökének Szabó Andrást választották, az alelnöki tisztséget Neáguly Noémi látja el.
Erdélyben mindössze kilenc olyan épület áll, amelyet Makovecz Imre, a Kós Károly-i örökség éltetője, az organikus építészet magyar megteremtője tervezett. Sepsiszentgyörgyön megtekinthettük a három, nevével fémjelzett családi ház egyikét.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
szóljon hozzá!