
Fotó: Nagy D. István
A hosszasan zajló trikolórbotrány után még mindig nem csillapodtak a kedélyek a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpontban. Most a végzősök tablója, valamint az iskola magyar neve a régi-új vitatémák.
2013. április 23., 14:152013. április 23., 14:15
A hét elején bontakozott ki újra napirendre a tizenkettedikes magyar és román diákok közötti vita a tabló kérdésében, illetve napvilágot látott egy állásfoglalás – a kovásznai román közösség nevében –, amely a tanintézet átnevezését kéri, hogy a kovásznai születésű Iustinian Teculescu ortodox püspök neve is bekerüljön valamilyen módon a névbe. A kérelmezők – élükön Elena Bârlă-vel, az egyik végzős diák édesanyjával, aki egyébként a márciusi spontánnak kikiáltott zabolaiak és vajnafalviak részvételével zajlott tiltakozáson is részt vett –, úgy vélik, az iskola nevének megváltoztatása igenis szükséges. Ezáltal el lehet oszlatni azt a tévképzetet, hogy egy kizárólag magyar tannyelvű intézményről van szó, miközben ez így nem igaz.
„Mindenfajta etnikai szeparatizmusnak ellene vagyunk, ezért úgy gondoljuk, az iskola neve Kőrösi-Teculescu, vagy Teculescu-Kőrösi kellene legyen, mert ezáltal a román értékek is képviselve lennének, nem csak a magyar diákoké” – nyilatkozta Bârlă. Ezzel a végzősök tablója körül november óta zajló vitára is utalt, amely szerinte csak a magyar közösséget jellemző szimbólumokat tartalmazna – pontosabban Kőrösi Csoma Sándor útjának illusztrációja lenne a háttér – ez pedig a román diákok és szülők számára elfogadhatatlan. Az ügyben petíciót is megfogalmaztak (a két román osztály tanulói), amelyet eljutattak a tanintézmény vezetőségéhez, ebben kérik, hogy inkább egy semleges tabló legyen (egyszerű fekete háttérrel), vagy valami olyan, amely mindkét etnikum számára elfogadható.
Bârlă (fotó) szerint a külön tabló lehetőségét is elvetik. Ugyanő úgy véli, hogy az iskola vezetősége többet foglalkozik a magyar szimbólumok terjesztésével, népszerűsítésével, semmint az oktatással, amit jeleznek a próba érettségin elért siralmas eredmények is. A petícióban egyébként az is olvasható, hogy húsz éve zajlik az iskolában a románok lassú, de biztos háttérbe szorítása.
A tabló és a névváltoztatás kérdésében egyébként hétfőn tanácskozás zajlott az iskola vezetősége, a szülők képviselői és a diákok között, különösebb eredmény nélkül. Simon Istvánt, a tanintézet igazgatóját sajnos többszörös próbálkozás után sem sikerül elérnünk, viszont közvetlenül a tanácskozás után úgy nyilatkozott, hogy szerinte nem az iskola vezetőségének a tiszte, hogy megoldja a tablókérdést, ez a diákok és a szülők dolga. A névváltoztatás kapcsán az igazgató nem foglalt állást.
Az intézmény neve kapcsán megszólalt a Iustinian Teculescu Keresztény-Művelődési Egyesület ügyvezető titkára, Ioan Luca is, aki elmondta, a névváltoztatást már tíz évvel ezelőtt kezdeményezték, de az akkori önkormányzati képviselő-testület visszautasította.
A hajpántos cirkuszt március 15-e kapcsán kirobbantó Sabina Elena újabban Besszarábia Romániával történő egyesüléséért szál síkra, kisvideóval üzenve a „Pruton túli testvéreknek”, hogy „jöjjenek haza”. A magánkezdeményezés – aláírásgyűjtésekkel fűszerezve – a Hazahozzuk Besszarábiát nevet viseli.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!