Még mindig az önkormányzati ingatlanban lakik a bölöni rendőr

•  Fotó: Tinka Teddy

Fotó: Tinka Teddy

Lenyugodtak a kedélyek Bölönben, a beszámolók szerint a rendőr és a polgármester is „teszi a dolgát”. A tárgyalást még nem tűzték, ráadásul a helyi rendőr a parancsnok két hónappal ezelőtti utasítása ellenére sem költözött ki.

Szabó Enikő

2014. január 21., 15:572014. január 21., 15:57

„A faluban nyugalom van, mennek a dolgok a maguk rendje szerint. A tárgyalásunk időpontját még nem tűzték ki, legalábbis még nem értesítettek róla” – számolt be Sikó Imre, Bölön polgármestere a jelenlegi helyzetről.  „Az ügyben az egyetlen kifogásolnivaló, hogy a rendőr még mindig nem költözött ki az önkormányzat ingatlanjából, melyet jogtalanul használ tizenkét éve” – közölte a polgármester.

A lakással kapcsolatban a megyei rendőrparancsnok november végén, Sikó szabadlábra helyezésekor úgy rendelkezett, hogy azt azonnali hatállyal hagyja el beosztottja. Ion Popa Kovászna megyei rendőrparancsnok keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, az ingatlant a napokban elhagyja a rendőr, azonban sok és időigényes munkálatot kellett elvégezni a szolgálati lakáson, hogy lakhatóvá tegyék.

A parancsnok kérdésünkre megerősítette: Bölönben nyugalom van, és továbbra sem áll szándékában elhelyeztetni a konfliktus helyszínéről a rendőrt, hisz szakmailag nincs munkájában kifogásolnivaló, soha nem járt el törvénytelenül.

Mint arról beszámoltunk, Bölön község polgármestere, valamint a közbirtokosság vezetője és annak fia novemberben egy tettlegességig fajuló nézeteltérésbe került a helyi rendőrőrs vezetőjével és annak helyettesével, aminek ennek következtében 29 napos előzetes letartóztatásba került. Néhány nappal később elengedték, a Kovászna Megyei Törvényszék döntése alapján szabadlábon védekezhet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés