Még két hetet marad Román Viktor emlékkiállítása

Továbbra is látogatható Román Viktor Homoródtól Párizsig című emléktárlata a Székely Nemzeti Múzeumban. A kiállítás szeptember 10-ig marad Sepsiszentgyörgyön.

Bencze Melinda

2014. augusztus 29., 18:202014. augusztus 29., 18:20

A tárlathoz kapcsolódóan gyermekeknek szóló kézműves foglalkozásokat, valamint szobrászműhelyt is szerveztek már korábban, s bár a kiállítás csupán augusztus végéig maradt volna, az érdeklődők egészen szeptember 10-ig megtekinthetik a hiánypótló emléktárlatot.

Román Viktor a huszadik századi modern szobrászat egyik kiemelkedő alakja, aki egész életében ragaszkodott erdélyi gyökereihez, büszkén vállalva azt. Műveiben használt motívumvilága, formai megoldásai is egyértelműen az erdélyiség vállalását tükrözik. Eleinte a szocreál elveket vallotta, ám formabontó-egyszerűsítő plasztikai kísérleteivel korán feltűnést keltett és így a modernista irányzat követőjévé vált. Munkáit és műveit ismerte, valamint elismerte mind az angol, mind pedig a párizsi művészvilág.

Korábban Sánta Imre Géza, a kiállítás kurátora elmondta, hogy hiánypótló ez a kiállítás, ugyanis a művésznek 1968-ban emigrálnia kellett nyugatra. Ennek oka, hogy az akkori román rendszer a hozzá hasonló alkotókat mellőzte, katalógusokból, kiállításokról hagyták ki műveit, illetve próbálták a szakmából is kitörölni, tabutémává tenni művészetüket. Sánta hozzátette, hogy az 1989-es rendszerváltás után sem vették be az erdélyi művészeti körbe a munkásságát, csak nemrég sikerült kimozdítani, megmutatni a nagyközönségnek az életművét. Ennek keretén belül hozták el Sepsiszentgyörgyre is munkáit, szobrait, illetve grafikáit. A gyűjtemény az alkotó testvérének, a marosvásárhelyi Román Elemérnek a tulajdona.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés