
Fotó: Nagy D. István
Huszonnégy órás előzetes letartóztatásba került a sepsiszentgyörgyi alvilág egyik feltételezett bűnözője. A férfi ellen már korábban körözést adtak ki.
2013. november 26., 17:162013. november 26., 17:16
2013. november 27., 09:112013. november 27., 09:11
Zsarolás és jogtalan fogva tartás gyanújával indult eljárás október 29.-én az ellen az a férfi ellen, aki október 7. és 24. között időszakosan bizonyos kifizetésekre kötelezte áldozatát. A tettenérésre az áldozat bejelentése után került sor, miután a panasztevő pszichológiai és egyéb felkészítésben is részesült a rendőrségnél. Az áldozatot időszakosan fizetésre kötelezte a zsaroló, mert neki – állítása szerint – 150 ezer lejjel tartozott. Az állítólagos adósság azonban a rendőrség nyomozása alapján úgy keletkezett, hogy a zsaroló erőszakkal vitte el – két bűntárs segítségével – áldozatát egy közjegyzőhöz, ahol aláíratta vele az tartozást igazoló okiratot – közölte Ion Popa, Kovászna megyei rendőrparancsnok. Hangsúlyozta: a Háromszéken, a Ninja Misiként ismert alvilági férfi Feketehalmon (Codlea) 29 napos előzetes letartóztatásban várja a nyomozás befejeződését. Bűntársa, K.C. ellen körözés volt érvényben, akit nemrég sikerült elfogni, és előzetes letartóztatásba helyezni a közjegyzőnél történtek miatt. A vádak szerint erőszakkal autóba ültették a panaszost, ugyanakkor elvették a telefonját is, hogy ne kérhessen segítséget, így szállították a közjegyzőhöz.
Amíg folyik a nyomozás, sem a közjegyző kilétét, sem pedig az általa feltételezetten elkövetett jogsértést nem közlik – tette hozzá a rendőrparancsnok.
A zsarolással gyanúsított 35 éves férfi három közeli nőismerőse ellen is eljárás indult pár nappal a tettenérés után, mert hamis tanúságtételre biztatták a zsarolás tanúját. A nők, a zsarolással gyanúsított G. M. őrizetbe vétele után, az egyik tanút otthonában keresték fel és felszólították, hogy tegyen hamis vallomást. Ezért a három nőt is 24 órára őrizetbe vették. A rendőrségi beszámoló szerint a nők Nindzsa Misi volt és jelenlegi felesége, illetve édesanyja.
Ion Popa elmondta, Kovászna megye szintjén nem beszélhetünk egy erős, szervezett alvilági hálózatról.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!