Markó Attila számára nincs különbség a felfüggesztett és a végrehajtandó büntetés között a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításról szóló döntés tükrében. Nyilatkozata szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik az ügyet. Az Erdélyi Református Egyházkerület rendkívüli tanácskozást tart szombaton, ahol a további lépéseket tárgyalják meg.
2014. november 26., 18:322014. november 26., 18:32
2014. november 26., 19:542014. november 26., 19:54
Markó Attila (fotó) az ítélettel kapcsolatban közölte: „előttem semmi különbség nincs a felfüggesztett vagy a végrehajtandó büntetés között annak az érdemi kérdésnek a tükrében, hogy a Székely Mikó Kollégium a református egyház tulajdonát képezte, attól államosítási dekrétummal elvették, azt érvényes román jogszabályok szerint jogosan visszaszolgáltattuk, és amelyet ezzel a döntéssel visszaállamosítottak.” A képviselő szerint az nem is kérdés, hogy ezt az ügyet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke portálunknak megerősítette a visszaállamosítás tényét, és a további lépéseikről is beszámolt. Elmondta, „hihetetlen, de a hír igaz, hogy a román állam mégis meg merte tenni: egy hétszázezer fős közösséget arcul csapott azzal, hogy visszavette azt az ingatlant, amit már egyszer visszaadott. Ezáltal azt üzeni, hogy bármikor bármi megtörténhet.” A püspök elmondta, hogy szombatra egyházkerületi közgyűlést hívott össze Kolozsvárra, ahol az Egyházkerület legfontosabb testülete fog dönteni arról, hogy melyek lesznek a következő lépések.
FRISSÍTÉS: Az Erdélyi Református Egyházkerület elnökségének közleménye
Huszonöt év jogállamiságba vetett hitünk dőlt szerdán meg azzal, hogy a ploiești-i táblabíróság jogtalanul elvette az Erdélyi Református Egyházkerülettől a Református Székely Mikó Kollégium épületét. Olyan állapot állt elő, amivel a román állam azt jelezte a reformátusoknak, a kisebbségieknek, hogy nem ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást ebben az országban. Nem akarunk másodrendű állampolgárok lenni, és követeljük az államtól, hogy mondja ki, hogy a kisebbségek mire jogosultak. Nem akarunk abba a helyzetbe jutni, amibe a szászok jutottak, hogy másodrendűek, eladhatóak lettek.
Újra kell gondolnunk az egyház és állam viszonyát a következő időben. Az a lojalitás és a jogállamiságba vetett hitünk, amivel ezekben az esztendőkben a román állam iránt viseltettünk, súlyosan károsult. A leginkább az fáj, hogy egy egész közösséget arcul csaptak, hazugnak, csalónak, követelőzőnek neveztek. Ez számunkra erkölcsi kérdés, nem egy épület léte vagy nem léte a tét.
Ez a kérdés azért lehet súlyos a következő időszakra nézve, mert az összes református kollégium ebben a helyzetben van, hiszen azt a tényt nem akarták elfogadni, hogy a református egyház felépítése és rendje szerint minden hozzá tartozó intézmény külön jogi személyiséggel rendelkezett. Ez az a tény, amit most egyértelműen megtagadtak. Ha a román állam nem akarja érteni és beismerni a tényeket, akkor mindig találhatnak olyan jogi vesszőhibát, amivel bármikor bármit meg lehet tenni.
Határozottan visszautasítjuk az államnak ezt a hozzáállását. Egyértelmű diszkriminációnak tartjuk, hogy míg a többségi egyháznak szállodákat és több millió euró értékű ingatlanokat adományozott, addig a kisebbségi egyháztól azt is elvette, ami a sajátja volt! Ragaszkodunk az egyház autonómiájához!
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!