Leleplezték a több mint két méter magas jégsárkányt Sepsiszentgyörgy főterén csütörtök este. A jégszobor rengeteg érdeklődőt vonzott a központba.
2016. december 29., 19:462016. december 29., 19:46
Leleplezték a több mint két méter magas jégsárkányt Sepsiszentgyörgy főterén csütörtök este. Iulian Tanasa az IceArt Romania jégszobrásza dübörgő rockzenére motoros fűrésszel helyben faragta ki négy darab másfél méteres jégtömbből a 2017-et, reszelőkkel, vésőkkel csiszolta végeleges formára a számokat, végül pedig lángfúvóval olvasztotta le teljesen simára, csillogóra a felületet.
Magát, a sárkányszobrot már a délelőtt folyamán felállították. A jégszobor rengeteg gyereket vonzott a főtérre. Iulian Tanasa portálunknak elmondta, a sárkányszobrot 12 darab másfél méteres jégtömbből saját műhelyükben faragták ki. A nagy kihívást a szállítás jelentette, de csak az egyik jégkarom törött le, azt utólag a helyszínen pótolták. Az alkotók és a megrendelő önkormányzat elképzelése szerint a megtapintható sárkányt nemcsak az időjárás, hanem az őt simogatók is „legyőzhetik” azzal, ha olvadásra bírják.
Iulian Tanasa 2001-ben az Egyesült Államokban sajátította el a jégszobrászat titkait, két évvel később az Egyesült Királyságba költözött, és ott hozta létre az Iceart Uk mozgalmat. Tíz éve költözött vissza Romániába, itt elsőként alapított jégszobrászattal foglalkozó céget. Portálunknak elmondta, már számtalan élő showban formált jégszobrot, sokat dolgozik különböző cégeknek, ügynökségeknek. Sok esetben a megrendelőnek pontos elképzelése van arról, mit akar jégből kifaragtatni, de az sem ritka, hogy csak egy szóból vagy egy színből kell kiindulnia. A jégsárkány és az azt leleplező rendezvény 13 ezer lejbe került.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!