
Fotó: Bod Péter Megyei Könyvtár
A magyar tudomány napja alkalmából előadáson ismertetik meg a magyar Nobel-díjas tudósok életét és munkásságát november 5-én, szerdán, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.
2025. november 03., 11:212025. november 03., 11:21
A zenés ismeretterjesztő estet célja, hogy diákok és felnőttek számára egyaránt élményszerű formában mutassa be a magyar Nobel-díjas tudósok életútját és tudományos eredményeit.
Ha Budapesten megállunk a Deák téren, és képzeletben leszúrunk egy óriási körzőt, amellyel húzhatunk egy 5 kilométer sugarú kört, akkor 15 zseniális tudós szülőházát is bekeretezzük,
Csak néhányat említenék meg: Békésy György, Gábor Dénes, Hevesy György, Neumann János, Szilárd Leó, Teller Ede, Wigner Jenő és Szent-Györgyi Albert. Nagyon sok tudománytörténész próbálta megfejteni a „magyar titkot”, vagy ahogy sokszor emlegetik, „a marslakók legendáját” – fogalmaz az előadó.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!