Magyar minősítést a magyar kisiskolásoknak

Magyar minősítést kérnek a magyar kisdiákok ellenőrzőjébe a háromszéki civilek. Felhívásuk célja Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye kétnyelvűségének megerősítése, a magyar nyelvhasználat törvényes alkalmazásának szorgalmazása.

Bús Ildikó

2013. május 21., 15:302013. május 21., 15:30

2013. május 21., 18:282013. május 21., 18:28

A háromszéki CIVEK 2010-ben indította el nyelvi kampányát, amelynek legfőbb célja, a magyar nyelvhasználat törvényes alkalmazásának szorgalmazása az Európai Kis és Regionális Nyelvek Chartája szellemében. A kampány első szakaszaiban a helyi vállalkozókhoz és hivatalos intézményekhez fordultak, felmérés, vizsgálat és az eredményekre alapozott előrelépés céljával a nyelvi jogok gyakorlata terén, az elkövetkező egy évben pedig a közösséget és a tanintézményeket szólítják meg akciójukkal. Bereczki Kinga, a CIVEK elnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta: levélben fordulnak a háromszéki iskolák vezetőségéhez, hogy felkérjék őket arra, hogy az eddigi iskolai értékelés terén használt gyakorlatukat – a magyar tanulók ellenőrzőjében román nyelvű iskolai minősítések– módosítsák.

Mint ismeretes a romániai iskolarendszerben a kisikolások iskolai teljesítménye írásos formában történik. A négy minősítés, amelyek a tanulók tudását osztályozzák: foarte bine, bine, suficient, insuficient. A civilek kezdeményezése értelmében a minősítések magyarul kerülhetnének be az ellenőrzőbe, hiszen a törvény értelmében az iskolai tanulók ellenőrzőjébe nem román nyelven, hanem az oktatás nyelvén kell az iskolai minősítéseket bejegyezni. „Sajnálatos módon a háromszéki kisiskolások ellenőrzőiben az iskolai minősítések román nyelven szerepelnek, a tanulók magyar nyelven nem ismerik és nem is használják tudásuk szóbeli értekelését. Elszomorító, hogy egy olyan településen ahol nagy számban élnek magyarok, és ahol semmilyen törvényes és jogi akadálya nincs a magyar nyelvhasználatnak, a közösség tagjai a román nyelvet választják az anyanyelv helyett. Ez kifejezetten káros, egyrészt az idegen szavak használata rontja a magyar nyelvet, másrészt már kisiskolás korban tudatosítja a magyar gyermekekben a másodrangúságot” – nyilatkozta az elnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

Rekord rekord hátán a sepsiszentgyörgyi moziban

Eddigi működésének legjobb évét zárta a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, a legsikeresebb film pedig 4000-rel rávert a korábban jegyzett legmagasabb nézőszámra, amit a Kincsem ért el. Külön öröm, hogy a rekorder is magyar produkció.

Rekord rekord hátán a sepsiszentgyörgyi moziban
Hirdetés
2026. január 18., vasárnap

Változatos programmal várja közönségét a Háromszék Táncszínház

Brassóban indítja, majd több erdélyi helyszín után Budakalászon zárja januári előadássorozatát a Háromszék Táncszínház. Ugyanakkor vendég produkciókat is fogadnak sepsiszentgyörgyi termükben.

Változatos programmal várja közönségét a Háromszék Táncszínház
2026. január 18., vasárnap

Az Olt jegén is átkeltek, hogy a magyar hazát szolgálhassák

Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.

Az Olt jegén is átkeltek, hogy a magyar hazát szolgálhassák
2026. január 17., szombat

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira

„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
Hirdetés