
Fotó: Nagy D. István
A nyelvi jogok gyakorlásával kapcsolatos hiányosságra derült fény csütörtökön a sepsiszentgyörgyi városi közgyűlés ülésén. Mint kiderült, mulasztásról van szó, de már pótolja az önkormányzat.
2013. május 23., 21:002013. május 23., 21:00
2013. május 24., 11:012013. május 24., 11:01
A problémát a testület ülésének végén vetette fel Czegő Zoltán EMNP-s tanácstag, aki jelezte, hogy több sepsiszentgyörgyi tanintézmény esetében hiányzik a magyar felirat. Czegő kettőt hozott fel példaként, a Constantin Brâncuși Iskolaközpontot, valamint a Mihai Viteazul Főgimnáziumot. Az önkormányzati képviselő szerint emellett megoldást kellene találni arra, hogy a kereskedelmi egységeket, illetve az állami intézményeket is kötelezni lehessen, hogy magyar feliratokat is használjanak. Az önkormányzatnak valamilyen módon köteleznie kellene ezeket is, elvégre alapvető jogról van szó. Rodica Pârvan USL-s (PSD) tanácstag az érintettség jogán – az iskolaközpont igazgatónője – kifejtette, hogy nem egészen világos számára, hogy mit kifogásol a néppárti képviselő, esetleg a nemzetközileg elismert egykori román szobrászművész nevét magyarítaná-e, vagy azzal van gondja, hogy a tábla tartalma kizárólag román nyelvű.
Antal Árpád polgármester az iskolák kapcsán elismerte, hogy a városháza mulasztásáról van szó, amit hamarosan pótolnak, mivel a törvény értelmében a kétnyelvű feliratok kötelezőek, azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. Erre nézve már értesítették az oktatási minisztériumot, és hamarosan megérkeznek az új táblák minden tanintézménybe, ideértve a nevesítetteket. Az elöljáró ugyanakkor megnyugtatta a PSD-s tanácstagot, hogy nem a névadó személy nevét akarják magyarra lefordítani, hiszen ez fordítva sem szokott megtörténni, lásd Székely Mikó Kollégium. Ami a kereskedelmi egységeket, és közintézményeket illeti, Antal rámutatott, ezek kötelezése nem tartozik az önkormányzat hatáskörébe – ellentétben az iskolákkal –, mindaddig, amíg egy alkotmánymódosítás nyomán regionális nyelvvé nem nyilvánítják a magyart.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!