
Fotó: Veres Nándor
Bár országos szinten aggasztó méreteket ölt a kiskorú anyák és az elhagyott újszülöttek száma, figyelembe kell venni, hogy erről hivatalos statisztikát csupán harmadik éve vezetnek Romániában. Valószínű, hogy a kiskorú anyák nagy száma már eddig is jelenség volt – hívta fel a figyelmet a Kovászna Megyei Gyerekjogvédelmi Igazgatóság vezetője.
2014. június 04., 16:352014. június 04., 16:35
2014. június 04., 17:202014. június 04., 17:20
Sajtóhírek számoltak be róla, hogy Románia 2020-ig felszámolja a régi típusú gyermekotthonokat – jelentette be június elsején Rovana Plumb. A munkaügyi miniszter tájékoztatása szerint azonnali hatállyal életbe lép az a rendelet, miszerint a gyermekvédelmi rendszerben lévő, három évnél kisebb gyerekeket nem lehet intézményben elhelyezni.
Vass Mária, a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője rámutatott: a már eddig is érvényben lévő szabályozás szerint ez a korhatár két év volt. Üdvözölné ezt a rendeletet, azonban tudomása szerint ez nem jelent meg. Úgy véli Háromszék fel van készülve a kisdedek elhelyezésére, hiszen jelenleg 151 nevelőszülőt foglalkoztatnak. A rendelet érvénybelépésétől hozzávetőleg 5-6 nevelőszülő alkalmazásával megoldható lenne betartása, ha kellő időt és finanszírozást biztosítanak hozzá. Vass Mária szerint Háromszéken mintegy tíz gyerek ilyen helyzetben.
Az igazgatónő tájékoztatott: az általa vezetett intézményt a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház, valamint az összes többi szülészet is értesíti az ilyen esetekről. Hozzátette, három éve tartják számon a megesett lányokat – erre azért nyílt lehetőségük, mert mostanában többnyire kórházakban, és nem otthon szülnek. Korábban nem voltak használható statisztikai kimutatások. 2011 januárja óta több százra tehető a tizennyolc éves kor alatt életet adó lányok száma. Azt azonban fontos szem előtt tartani, hogy a kiskorú anyák többsége egy adott közösséghez, kultúrához tartozik, melyben a korai közösülés és gyereknemzés elfogadott. „De nem kell azt gondolnunk, hogy ezek a lányanyák hagyják el leggyakrabban gyerekeiket. A jellemző az, hogy hazaviszik a kisdedet a saját biológiai szüleikhez, ahol aztán a nagymamák nevelik, de persze olyan is akad, aki a kórházban hagyja” – mutatott rá Vass.
András-Nagy Róbert, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere elmondta, hogy 2012 óta évente több mint nyolcvan kiskorú anyát látott el az intézmény, ahol évente 11 csecsemőt hagytak el. Ebben az évben, Nagy D. István szóvivő tájékoztatása szerint már harminchárom, 18. életévét be nem töltött lányanya szült. Az idén két kisgyereket hagytak a kórházban.
A kiskorú anyák eseteiről Ion Popa megyei rendőrparancsnok azt nyilatkozta: minden esetben értesítik őket a kórháztól, és minden esetet kivizsgálnak. Ha az apa nagykorú, akkor bűnügyi dossziét is összeállítanak. Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő szerint 2012-ben 32, tavaly 54 és idén négy hónap alatt már 11 esetben indult bűnügyi eljárás liliomtiprásért. A szóvivő szerint az esetek többségében a kiskorúak megrontói nem kerülnek börtönbe, hiszen a kislányok azt állítják, hogy önszántukból létesítettek szexuális kapcsolatot gyermekük apjával.
A Kovászna Megyei Gyerekjogvédelmi Igazgatóság évek óta tevékeny részt vállal eme korcsoport szexuális felvilágosításában tanácsadással és óvszerek osztásával, azonban ennek hatékonysága a jelenség tükrében kérdéses marad.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!