Nevelőszülőkhöz helyezik a szülészeten hagyott gyerekeket Háromszéken

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Bár országos szinten aggasztó méreteket ölt a kiskorú anyák és az elhagyott újszülöttek száma, figyelembe kell venni, hogy erről hivatalos statisztikát csupán harmadik éve vezetnek Romániában. Valószínű, hogy a kiskorú anyák nagy száma már eddig is jelenség volt – hívta fel a figyelmet a Kovászna Megyei Gyerekjogvédelmi Igazgatóság vezetője.

Szabó Enikő

2014. június 04., 16:352014. június 04., 16:35

2014. június 04., 17:202014. június 04., 17:20

Sajtóhírek számoltak be róla, hogy Románia 2020-ig felszámolja a régi típusú gyermekotthonokat – jelentette be június elsején Rovana Plumb. A munkaügyi miniszter tájékoztatása szerint azonnali hatállyal életbe lép az a rendelet, miszerint a gyermekvédelmi rendszerben lévő, három évnél kisebb gyerekeket nem lehet intézményben elhelyezni.

Vass Mária, a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője rámutatott: a már eddig is érvényben lévő szabályozás szerint ez a korhatár két év volt. Üdvözölné ezt a rendeletet, azonban tudomása szerint ez nem jelent meg. Úgy véli Háromszék fel van készülve a kisdedek elhelyezésére, hiszen jelenleg 151 nevelőszülőt foglalkoztatnak. A rendelet érvénybelépésétől hozzávetőleg 5-6 nevelőszülő alkalmazásával megoldható lenne betartása, ha kellő időt és finanszírozást biztosítanak hozzá. Vass Mária szerint Háromszéken mintegy tíz gyerek ilyen helyzetben.

Az igazgatónő tájékoztatott: az általa vezetett intézményt a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház, valamint az összes többi szülészet is értesíti az ilyen esetekről. Hozzátette, három éve tartják számon a megesett lányokat – erre azért nyílt lehetőségük, mert mostanában többnyire kórházakban, és nem otthon szülnek. Korábban nem voltak használható statisztikai kimutatások. 2011 januárja óta több százra tehető a tizennyolc éves kor alatt életet adó lányok száma. Azt azonban fontos szem előtt tartani, hogy a kiskorú anyák többsége egy adott közösséghez, kultúrához tartozik, melyben a korai közösülés és gyereknemzés elfogadott. „De nem kell azt gondolnunk, hogy ezek a lányanyák hagyják el leggyakrabban gyerekeiket. A jellemző az, hogy hazaviszik a kisdedet a saját biológiai szüleikhez, ahol aztán a nagymamák nevelik, de persze olyan is akad, aki a kórházban hagyja” – mutatott rá Vass.

András-Nagy Róbert, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere elmondta, hogy 2012 óta évente több mint nyolcvan kiskorú anyát látott el az intézmény, ahol évente 11 csecsemőt hagytak el. Ebben az évben, Nagy D. István szóvivő tájékoztatása szerint már harminchárom, 18. életévét be nem töltött lányanya szült. Az idén két kisgyereket hagytak a kórházban.

A kiskorú anyák eseteiről Ion Popa megyei rendőrparancsnok azt nyilatkozta: minden esetben értesítik őket a kórháztól, és minden esetet kivizsgálnak. Ha az apa nagykorú, akkor bűnügyi dossziét is összeállítanak. Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő szerint 2012-ben 32, tavaly 54 és idén négy hónap alatt már 11 esetben indult bűnügyi eljárás liliomtiprásért. A szóvivő szerint az esetek többségében a kiskorúak megrontói nem kerülnek börtönbe, hiszen a kislányok azt állítják, hogy önszántukból létesítettek szexuális kapcsolatot gyermekük apjával.

A Kovászna Megyei Gyerekjogvédelmi Igazgatóság évek óta tevékeny részt vállal eme korcsoport szexuális felvilágosításában tanácsadással és óvszerek osztásával, azonban ennek hatékonysága a jelenség tükrében kérdéses marad.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
2026. június 22., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön

Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés