
Fotó: illusztracio
A hatóságok hatékony fellépését és az elkövetők példás büntetetését várja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) háromszéki vezetősége Gheorghe Preduț, volt demokrata párti politikus bántalmazása ügyében. Az alakulat képviselői elítélnek minden hasonló megnyilvánulást.
2014. január 06., 21:232014. január 06., 21:23
A négy sepsiszentgyörgyi liberális politikus által szignált állásfoglalásban az alakulat képviselői határozottan elítélnek minden etnikai indíttatású erőszakos cselekményt, legyen az tettleges avagy verbális, bármely oldalról is érkezne. A megfogalmazók úgy vélik az ilyen megnyilvánulások nem jellemzőek Sepsiszentgyörgyre, amely továbbra is egy civilizált, a magyar és román etnikum békés együttélését biztosító településnek kell megmaradnia.
A liberálisok ugyanakkor azzal a kéréssel fordulnak a helyi magyar politikum, közéleti személyiségek irányába, hogy igyekezzenek ésszerűen és higgadtan kezelni ezt az ügyet, a jelenség elharapózását megelőzendő. Emellett a PNL helyi vezetői a központi román médiának is üzennek,kijelentve: kerüljék el, hogy a nacionalizmus hevében hozzájáruljanak az ügy esetleges elharapózódásához.
A politikusok továbbá leszögezik, hogy a sepsiszentgyörgyi képviselő-testületnek javasolni fogják – Marilena Profiroiu és Mădălin Guruianu tanácstagokon keresztül, akik maguk is aláírói az állásfoglalásnak –, hogy a városi grémium is ítélje el írásban a történteket, amint tette azt múlt év december elején az Új Jobboldalnak Sepsiszentgyörgyre érkezése alkalmával. A liberálisok emlékeztetnek, hogy akkor is minden szélsőséges megnyilvánulást elítéltek, függetlenül attól, hogy milyen irányból érkezne, kijelentve, hogy ezen nézetek képviselői nemkívánatos elemek Sepsiszentgyörgyön.
Végül határozottan ellenállnak azoknak a manipulatív kezdeményezéseknek, amelyek a helyi viszonyok megromlását célozzák, és úgy vélik főképp a nem ezen a vidéken élőknek nem szabad engedniük elsősorban a sajtó befolyásoló tevékenységének, amely révén csak a rossz híreket továbbítják, miközben rendszeresen megfeledkeznek a jó és hasznos történések, események tálalásáról.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!