
Fotó: Nagy D. István
Rendkívüli ülésén hagyta jóvá Kovászna Megye Tanácsa a Nagyajtát a Brassó megyei Apácával összekötő híd korszerűsítésének műszaki és gazdasági mutatóit összesítő csomagot. A megye vezetői szerint már idén elkészülhet az új átkelő.
2014. január 15., 16:332014. január 15., 16:33
2014. január 15., 16:342014. január 15., 16:34
A testület ellenszavazat, illetve tartózkodás nélkül bólintott rá az összesen három millió lejes beruházás műszaki és gazdasági mutatóit összesítő csomagra. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a szavazást megelőzően elmondta, hogy az Olt folyón átívelő híd korszerűsítése gyakorlatilag Nagyajta község két évnyi teljes költségvetésének megfelelő összegből valósítható meg.
Tekintve, hogy a község a szükséges összeget nincs ahonnan előteremtse, ezért vállalta a megyei önkormányzat, hogy átvállalja a korszerűsítést. Portálunk érdeklődésére Tamás Sándor kifejtette, hogy a teljes összeget a megye saját forrásokból finanszírozza. Az elnök hozzátette, hogy emiatt a terveket is módosítani kellett, a helyiekkel történt egyeztetés nyomán, és így sikerült a költségeket erre a szintre lecsökkenteni. A jelenleg lezárt, 1923-ban épült fahíd „lecserélése” kötelezővé vált, mivel életveszélyes állapotban van évek óta, viszont a helyiek számára is kiemelt fontosságú, mivel ez a legközelebbi összeköttetés Brassó megyével. A beruházást már idén szeretnék megvalósítani, a közbeszerzési eljárás a szerdai döntéssel el is indulhat, miután közel háromezer lejt kiutaltak már erre a célra.
Mint arról már korábban többször is beszámoltunk a két települést összekötő, az Olt folyón átívelő híd, amely a 131-es megyei út része már évek óta komoly fejtörést okoz a háromszéki önkormányzatnak. Az átkelőt rendőrségi felszólításra több rendben lezárták, legutóbb decemberben, ennek ellenére a helyiek tovább használták. A megyei testület többek között egy országos infrastrukturális programba is beiktatta ezt a beruházást, de végül a program kifulladt a 2012-es kormányváltást követően.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!