
Fotó: Nagy D. István
Drasztikus módszerhez folyamodtak a Nagyajtát Apácával összekötő híd lezárása ügyében Kovászna Megye Tanácsának illetékesei. A szombaton gyakorlatba ültetett korábbi elképzelés felháborodást szült Erdővidéken.
2013. december 17., 17:162013. december 17., 17:16
A megyei önkormányzat hétfői tájékoztatása szerint szombaton két kilenc tonnás hídlábat helyeztek el az átkelő két végén, hogy ezáltal valóban megvalósítsák annak lezárását. A tanács alárendeltségébe tartozó megyei útügy már több rendben próbálkozott azzal, hogy a három éve életveszélyessé vált Olt-hidat lezárja, de minden eddigi kezdeményezés – földkupacok, sorompó – hatástalannak bizonyult.
Az 1923-ban épült, 107 méter hosszú, utoljára több évtizede megerősített, fából készült átkelőt ugyanis továbbra is használták a helyiek. Kovács Ödön megyemenedzser szerint kénytelenek voltak ehhez a megoldáshoz folyamodni annak érdekében, hogy megelőzzék a fokozottan rossz állapotban lévő hídon az esetleges baleseteket. A menedzser ugyanakkor elmondta, a híd korszerűsítésének minél hamarabb nekilátnak.
Kerülőre kényszerítve
Bihari Edömér, Nagyajta polgármestere a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette, hogy a szombati intézkedés nem csak a községben, de egész Erdővidéken felháborodást keltett. Ez az átkelő jelentette ugyanis az egyetlen, viszonylag normális távolságra lévő kapcsolatot Brassó megyével. Az elöljáró hozzátette: legközelebb Magyarosnál lehet átjutni, de az ottani átjáró is javítás alatt van, így csak a több tíz kilométeres kerülő marad. Bihari nem látja, hogy a nagyajtai gazdák miként oldják majd tavasszal meg az Olt túlpartján lévő földjeik megközelítését. „Jelen helyzetben azt mondhatjuk, autonómiánk van, el vagyunk nagyjából szigetelve” – tette hozzá.
A polgármester abbéli reményét fejezte ki, hogy az a temesvári tervezőcég, amely még idénre ígérte a korszerűsítési terveket, szavának áll, és a héten ezek megérkeznek a megyei önkormányzathoz. Kovács Ödön egyébként hétfőn azt nyilatkozta, kézhez fogják kapni a dokumentumokat. Bihari Edömérnek ugyanakkor kétségei vannak afelől, hogy az átkelőt a tervezett idő – azaz legtöbb két év – alatt rendben lehet tenni, és így is marad a nagy kérdés, hogy ezen időszak alatt miként oldják meg többek között a gazdák számára az Olton való átjutást.
Mint arról beszámoltunk, Kovászna Megye Tanácsa legutóbbi ülésén ez a híd is szerepelt a korszerűsítendő infrastrukturális létesítmények között. Az önkormányzat hitelt vesz fel annak érdekében, hogy több megyei utat korszerűsítsen, és az átkelő felújítását is ebből a keretből oldják meg. A munkálatok becsült értéke 2,5 millió lej.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!