Sepsiszentgyörgy hatodik alkalommal csatlakozik a Föld órája elnevezésű akcióhoz, mely az energiapazarló életmódra kívánja felhívni a figyelmet.
2013. március 22., 11:062013. március 22., 11:06
2013. március 22., 11:332013. március 22., 11:33
A háromszéki megyeszékhely 2008-ban Romániában az elsők között csatlakozott a világméretű akcióhoz. Az önkormányzat ezúttal is felkarolja a kezdeményezést, és lekapcsolja az utcai világítást. A sepsiszentgyörgyi szervező, az Ecou Ifjúsági Egyesület arra kéri a város lakóit, hogy szombaton este fél kilenc és fél tíz között oltsák le a lámpákat, kapcsolják ki az elektromos készülékeket. Az ifjúsági egyesület az akció ideje alatt az Erzsébet parkban szabadtéri, fáklyás bulival ünnepel, élőzenével szórakoztatják a részvevőket.
A Természetvédelmi Világalap első ízben 2007-ben Sydney-ben rendezte meg a Föld óráját, ahol több mint kétmillió ember kapcsolta le a villanyt egy órára, így a város energiafogyasztása az átlagosnál tíz százalékkal lett kevesebb. Ezt követően világméretűvé vált a kezdeményezés. 2012-ben minden eddigi rekord megdőlt, valamennyi kontinens 150 országa, 6525 város, valamint kétmilliárd ember vett részt az akcióban.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!