Lejárt termékek a tej-kifli programban

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Háromszék négy iskolájában is rendellenességeket találtak a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség munkatársai, akik összesen négyezer lejes bírságot róttak ki az intézményekre.

Bencze Melinda

2015. június 16., 20:442015. június 16., 20:44

Az óvodások és általános iskolások tízóraiztatására vonatkozó kormányzati program keretében, az oktatási intézmények részéről elvárt feltételek teljesítését ellenőrizte az elmúlt időszakban a fogyasztóvédelem – tájékoztatott Mircea Diacon, az intézmény megyei vezetője. Az ellenőrzések során négy településen is szabálytalanságokat fedeztek fel. Mint kiderült, a kézdivásárhelyi Turóczy Mózes Általános Iskola esetében közel húsz olyan kiflit találtak, amelyek szavatossági ideje napokkal korábban lejárt, míg az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskolában az épület padlóján tárolták az élelmiszereket. Mindkét esetben kétezer lejes bírságot róttak ki az oktatási intézményekre.

Figyelmeztetésben részesítették az árkosi Dr. Celei József, illetve a sepsikőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskolákat is. A szakhatóságok által kifogásolt probléma mindkét intézmény esetében ugyanaz volt: nem különlegesen kialakított raktárhelyiségben tárolták a tejtermékeket és péksüteményeket. Mircea Diacon ugyanakkor hangsúlyozza, ezen raktárhelyiségek kialakítása, valamint higiéniai előírásainak betartása az oktatási intézményeket, ez esetben az iskolákat, illetve óvodákat terheli. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a tej-kifli programban használt élelmiszereket a gyártó által előírt feltételeket betartva kell raktározni addig, amíg az nem kerül kiosztásra és elfogyasztásra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés