
Idén is számos, fiatalokat érintő program szerepel a benyújtott pályázatok között
Fotó: COM’ON SEPSI
Elrajtolt a 2025-ös Com’ON Sepsi közönségszavazása, amely során Sepsiszentgyörgy lakói arról dönthetnek, a helyi fiatalok által benyújtott kezdeményezések közül melyek valósuljanak meg. A voksokat augusztus 8-ig lehet leadni.
2025. július 29., 13:202025. július 29., 13:20
Idén 32 kreatív ötlettel pályáztak a sepsiszentgyörgyi fiatalok, ezek közül 20 kezdeményezés részesül támogatásban a helyi költségvetésből. A december 10-ig megvalósítandó tervek között, amelyekre a comonsepsi.ro weboldalon lehet szavazni, ifjúsági nap szervezése, tudatos pénzkezelést oktató műhelymunka, közösségi takarítás és filagória építése, valamint egy dobos próbaterem kialakítása is szerepel.
De ugyanúgy szabadtéri energikus edzéseket, zumbapartit, rendhagyó irodalmi alkalmakat, önismereti, egészségmegőrző és női erőt középpontba helyező műhelyeket, elsősegély-versenyt, ékszertartó-készítő foglalkozást, szabadtéri filmvetítést, focitornát és önvédelmi képzést is támogathatunk. A Mesekocsma keretében hagyományos élőszavas mesemondók és népzenészek készülnek előadással, míg a társasjáték-kezdeményezés interaktív, szórakoztató és fejlesztő játékélményeket nyújt minden korosztály számára.
Minden, a 14. életévét betöltő sepsiszentgyörgyi lakos jogosult a szavazásra, a nyertes kezdeményezések legtöbb 3000 lej támogatást kapnak. Az első húszban 3–3 projektnek a 14–17 éves, illetve a korlátozott lehetőséggel rendelkező fiatalok ötletei közül kell bekerülnie.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!