Százkét disznót koboztak el a 11-es országúton két galaci férfitől csütörtökön – számolt be a rendőrség.
2014. április 18., 16:222014. április 18., 16:22
2014. április 18., 16:392014. április 18., 16:39
A Kovászna Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság és a rendőrség húsvéti akciói során a kereskedelmi célú közúti szállítást is ellenőrizték. A rétyi útkereszteződésnél igazoltatták egy teherszállító sofőrjét, aki nem tartotta be az élő állatok szállítására vonatkozó szabályozásokat. A szállítóra 7200 lejes büntetést róttak ki, ráadásul elkobozták a sertéseket is. Az elkobzott állatok becsült értéke 32 ezer lej, ezeket átadják egy szakcégnek, mely majd eladja őket – tájékoztatott Nicoletta Marin rendőrségi szóvivő. Az eladásból befolyt összeget az államkasszába utalják.
Egy nappal korábban elkoboztak hétszáz kilogrammn húst és hentesárút egy sepsiszentgyörgyi kereskedelmi egységtől, melyből 500 kilogrammnyit megsemmisítenek, mert alkalmatlan emberi fogyasztásra – tette hozzá a szóvivő.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!