
Fotó: Barabás Ákos
Az elmúlt öt évben tavaly volt a legalacsonyabb a bűnözés aránya Háromszéken, derül ki a rendőrség elmúlt évre összeállított mérlegéből.
2017. február 03., 19:472017. február 03., 19:47
Az utcai bűnözés 20 százalékkal, a tanintézetekben elkövetett bűncselekmények száma pedig 63 százalékkal esett vissza. Tavaly nagy hangsúlyt fektettek a megelőzésre, 268 közös akciót szerveztek a tanintézetekkel, közel tízezer diáknak, pedagógusnak tartottak ismertetőt a törvényekről, és a különböző óvintézkedésekről.
Az év során a rendőröket 14 700 alkalommal mozgósították, az esetek 32 százalékában a 112-es sürgősségi hívószámon riasztották őket. A bűnözés aránya az egy évvel korábbi adatokhoz képest 12,2 százalékkal csökkent.
Egy év alatt 19,1 százalékkal esett vissza a lopások aránya, ám a közleményben kiemelik, hogy öt év alatt ez a mutató a felére csökkent. Az utcai bűncselekmények száma is 20 százalékkal csökkent, a legtöbb autóból történt, vagy autóalkatrész-lopás, így nem voltak mérhető hatással a közbiztonságra.
A személy elleni erőszak 7 százalékkal csökkent. Gazdasági vonalon 750 ellenőrzést szerveztek, 161 bírságot róttak ki, 521 ezer lej értékben, 98 ezer lej értékben koboztak el árut. Tavaly egyik prioritásuk a falopás, az erdőirtás megakadályozása volt, 1381 ellenőrzés során 560 büntetést szabtak ki, 1500 köbméter fát koboztak el 300 ezer lej értékben.
A közlekedési rendőrök 2400 razzia során több mint 17 ezer bírságot róttak ki, 930 autóvezetői jogosítványt és 619 autóbejegyzési dokumentumot vontak vissza. A legtöbb balesetet tavaly a fáradt sofőrök, a szabálytalankodók, a szekeresek okozták.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!