
Fotó: Veres Nándor
Kereskedelmi egységbe törtek be ismeretlenek hétfőn, ugyanakkor lopás áldozata lett egy idős férfi Sepsiszentgyörgyön.
2015. január 20., 16:592015. január 20., 16:59
2015. január 20., 16:592015. január 20., 16:59
Egy kereskedelmi egység dolgozója értesítette a rendőrséget hétfő délelőtt, hogy január 17 és 19 között ismeretlen tettesek betörtek az egyik, a vállalkozáshoz tartozó melléképületbe Sepsiszentgyörgyön, majd különböző méretű és vastagságú elektronikai vezetékeket, valamint kábeleket tulajdonítottak el. A becsült kár értéke 3200 lej, a rendőrség munkatársai keresik az elkövetőket.
A 112-es segélyhívószámon ugyancsak hétfőn értesítette a hatóságokat egy 79 éves férfi, hogy lopás áldozata lett. Az előzetes vizsgálatok alapján kiderült, hogy a férfi két személyt hívott be a lakásába, akiket elmondása alapján látásból ismert. Amikor a két, beinvitált vendég távozott, az idős úrnak feltűnt, hogy több arany és ezüst ékszer, továbbá kétezer lej készpénz is eltűnt. Ebben az esetben is keresik a rendőrség munkatársai az elkövetőket, azok felelősségre vonása céljából.
Nicoleta Marin, a Kovászna megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az ilyen helyzetek elkerülésére azt tanácsolja, hogy senki ne engedjen be ismeretlen, vagy csak látásból ismert személyeket a lakásába. Mint magyarázta, ilyenkor az egyszerű látogatásnak is lehet más célja, továbbá nem ajánlatos az sem, hogy különböző vagyontárgyakat, vagy készpénzt jól látható helyre tegyenek a tulajdonosok. Ez lehetőség lehet a tolvajok számára, ahogyan az is, ha valakinek arról beszélünk, hol tartjuk lakásunkban értékeinket.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!