
Fotó: Nagy D. István
Átadtuk az RMDSZ-es bizottságnak a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott autonómiastatútumot, amely véleményünk szerint a székelyföldi önrendelkezés tervezetének alapjául kell szolgálnia – közölte Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke.
2014. június 02., 19:472014. június 02., 19:47
Első alkalommal két hete találkoztak az RMDSZ és az MPP azon bizottságának tagjai, akik részt vesznek a munkacsoportban, amely a székelyföldi autonómiastatútumot dolgozza ki – nyilatkozta Kulcsár Terza József hétfőn sajtótájékoztató keretében. Hozzátette, az MPP tagjai akár hetente is összeülnének egyeztetésre, hogy a statútumot az ősz elején előterjeszthessék a román parlamentben.
Az MPP részéről delegált bizottsági tag hozzátette, átadták az RMDSZ-es jelenlévőknek az SZNT által kidolgozott statútumot, amelyet a tervezet alapjául vennének. Hozzátette, a dokumentum szövegén természetesen lehet javítani, illetve bővíteni, hogy az valóban a székelység érdekeit szolgálja, de most az „RMDSZ térfelén pattog a labda”.
Az MPP háromszéki vezetője újságírói kérdésre azt is elárulta, hogy kik az RMDSZ-bizottság tagjai, felsorolva Székely István, Antal Árpád és Márton Árpád neveit. Kulcsár Terza József szerint az RMDSZ által kijelölt tagok meghallgatták véleményüket, továbbá kiemelte, hogy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester javaslatot is fűzött hozzá. Ennek alapján a statútumba a Székelyföldön élő román anyanyelvűek jogait is bele kell foglalni.
Az MPP vezetője elmondta, ez azért lenne fontos előrelépés, mivel a román térfélről gyakran érkeznek ferdített visszajelzések, amelyek szerint gyakran elszakadásról, illetve a románok kitelepítéséről beszélnek az önrendelkezés fogalmának hallatán.
A két párt eddigi javaslatai között a leglényegesebb különbséget a határok jelentik. Az MPP háromszéki elnöke szerint a történelmi Székelyföld alapján, míg az RMDSZ javaslatában Hargita, Maros és Kovászna megyékből hoznák létre az autonóm régiót.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!