Sepsiszentgyörgy polgármestere nem ért egyet a kormány tervével, hogy a helyi adókat és illetékeket az önkormányzatok helyett a pénzügyi igazgatóságok gyűjtsék be. Antal Árpád az adóbegyűtés hatékonyságának és a kintlévőségek csökkentésének érdekében kérni fogja az illetékes tárcától, hogy tegyék lehetővé az adósságok közmunkával való törlesztését.
2012. augusztus 30., 14:462012. augusztus 30., 14:46
Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint senkinek sincs nagyobb érdeke, hogy begyűjtse az adót, mint a helyi önkormányzatnak, hiszen ezt teszi ki költségvetésének 20-25 százalékát, ebből fejlesztenek, és EU-s pályázatok esetében ebből fedezik az önrészt. A polgármester szerint – ha a pénzügyi igazgatóság gyűjtené be a helyi adókat és illetékeket – semmi garancia nem lenne arra, hogy a teljes összeg visszakerül az önkormányzatokhoz.
„A pénzügynek jelenleg is megvan az eszköze arra, hogy a helyi adók begyűjtését ösztönözze, hiszen a profitadó vagy az áfa visszaosztásánál a behajtott helyi adók mértékét is figyelembe veszik. Amelyik település nem gyűjtötte be hatékonyan a helyi adókat, az áfából is kevesebbet kap vissza” – magyarázta csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád.
Mint kifejtette, az adóbegyűjtés szempontjából a legnagyobb gond azokon a településeken van , ahol sok a munkanélküli, a bírságok kiszabása vagy a büntetőkamatok felszámolása is csak a kintlévőséget gyarapítja. Bár létezik egy törvény, amely szerint a szociális segélyből is visszatartható a tartozás, de ez a kiépített informatikai rendszer hiányában nem alkalmazható. Antal Árpád szerint erre a problémára az lenne a legjobb megoldás, ha az adósok a felhalmozott tartozás ellenébe közmunkát végeznének. Véleménye szerint ez az önkormányzatoknak is jó lenne, hiszen az mellett, hogy bizonyos munkálatokat elvégeztetének, nem lenne kintlévőségük, és a polgárok is éreznék, hogy nem lehet naponta felelötlenül törvénytelenségeket elkövetni következmények nélkül.
„Hiába büntetik meg a helyi rendőrök a szabálytalankodó szekerest, mert az a szemük láttára tépi össze a jegyzőkönyvet, mondván, nincs miből kifizetnie a bírságot. A hatóságok pedig tehetetlenek, nem tudják behajtani a pénzt” – mutatott rá.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!