
Fotó: Bus Ildiko
A jelek szerint Sepsiszentgyörgyön viszonylag sokaknak számít, hogy mi lesz a városzászló sorsa, ugyanis egy hét alatt közel ezerötszáz aláírás gyűlt össze a lobogó ügyében. Az RMDSZ a továbbiakban csak a Martinovics utcai székházban fogadja az aláírni szándékozókat.
2013. július 05., 19:262013. július 05., 19:26
Aláírásgyűjtésbe fogott az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezete miután a Brassói Táblabíróság megsemmisítette a megyei önkormányzatnak Háromszék zászlajáról szóló határozatát, és várhatóan hasonló döntés születhet Sepsiszentgyörgy lobogója perében is. Mindkét eljárást egyébként a volt prefektus, Codrin Munteanu indította, és a táblabíróság az utolsó fok, ahová még fordulhatnak a felek.
A megyeszékhely önkormányzata úgy döntött. civilek és magánszemélyeknek a perbe való bevonását kezdeményezi, miután sikerült elérniük, hogy az ítélethirdetést szeptember 10-re halassza a bíróság. A perbe lépés támogató aláírások révén lehetséges, ezért hétfőtől a város forgalmasabb pontjain mozgó standokkal várták az érdekelteket 15 és 19 óra között, illetve az RMDSZ Martinovics Ignác utcai székházában is elláthatták kézjegyükkel az íveket a polgárok. A perbe lépés lényege, hogy amennyiben szeptemberben kedvezőtlen ítélet születik – aminek elég nagy az esélye –, akkor az önkormányzatnak lehetősége van a strasbourgi Emberi Jogok Bírósághoz fordulni, amit viszont civil támogatás nélkül nem tehetne meg a törvény értelmében.
Tóth Birtan Csaba, a szövetség sepsiszentgyörgyi szervezetének ügyvezető elnöke a Székelyhon.ro érdeklődésére ismertette, hogy csütörtök estig összesen 1200 szignó gyűlt össze, ami várhatóan újabb 2-300-al gyarapszik. A mozgóstandos gyűjtést hétfőtől nem folytatják, viszont szeptemberig a székházban továbbra is alá lehet írni. Tóth Birtan elég jó eredménynek tartja, hogy egy hét alatt ilyen sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez, és reményeik szerint ez a szám csak nőni fog.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
szóljon hozzá!