
Fotó: Nagy D. István
Sepsiszentgyörgyhöz hasonlóan Kovászna városában is évek óta keresi az önkormányzat a távfűtés felszámolását követően használaton kívül került kazánházak kihasználási megoldásait. Az elsődleges elképzelés továbbra is az elidegenítés.
2013. október 01., 17:232013. október 01., 17:23
A jelenleg még önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok kérdése múlt héten merült ismételten fel a városi képviselő-testület soros ülésén. A testület tagjai rábólintottak arra, hogy csökkentett áron próbálják meg értékesíteni a két kazánházat – noha több képviselő is úgy értékelte, hogy végül jelentéktelen összegért tudnak majd túladni az épületeken, így jobb lenne, ha más rendeltetést keresnének számukra, és a város tulajdonában maradnának. Az ingatlanok kikiáltási ára 17 500, illetve 6900 euró – előbbi az egykori városi kórház mellett található, utóbbi pedig a Barátság sétányon. A testületi ülésen elhangzott, ha mégsem sikerülne értékesíteni az épületeket, úgy uszoda vagy fedett piac létesülhetne bennük, illetve esetleges bontás után a felszabaduló területeken parkolókat hozhatnának létre.
Thiesz János, Kovászna polgármestere portálunknak kifejtette: tulajdonképpen három épületről van szó, viszont egyik esetében a terület, amelyen fekszik nem önkormányzati tulajdonú, ezért a jogi helyzetet rendezéséig nem tudják sem elidegeníteni, sem bármilyen más célra felhasználni. Thiesz ugyanakkor rámutatott: még egy alkalommal árverésre bocsátják a két tisztázott helyzetű épületet, és amennyiben nem találnak vásárlót, akkor „házon belül” keresnek megoldást. A polgármester elképzelése szerint szociális célokra is fel lehetne használni a kazánházakat – szerencsés lenne, ha például kerülne egy befektető, aki árvaházat vagy öregotthont hozna létre bennük. A fürdővárosban egyébként négy ilyen létesítmény működött. Az önkormányzat csak a vajnafalvit korszerűsítette, ahol a városhoz tartozó település kultúrotthona is működik, így az ott élőknek nem kell a városközpontba menniük, hogy rendezvényeken, eseményeket vehessenek részt – tette hozzá Thiesz.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!