Kosárlabdapalánkokért tekertek a háromszékiek

Nagyszámú résztvevővel zajlott le a Tekerj egy jó célért! akció szeptember második felében Sepsiszentgyörgyön, és a 12 ezer lejes célösszeg is összegyűlt, amelyet nyolc kosárpalánk felszerelésére fognak fordítani a Háromszéki Közösségi Alapítvány munkatársai.

Bencze Melinda

2015. szeptember 29., 16:562015. szeptember 29., 16:56

A nyolc kosárlabdapalánk megvásárlásáért közel 320-an összesen 892 kört tekertek, így megközelítőleg 9 ezer kilométert tettek meg a kerékpározók a Tekerj egy jó célért! akció keretén belül – tájékoztat a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) vezetősége. A tervezett összegként kitűzött 12 ezer lej összegyűjtése is sikerült, amelyet a már említett közösségi cél megvalósítására fordítanak a szervezők. A HKA ebben az évben ugyanakkor nem a legtöbbet tekerő, hanem a legnagyobb összeget gyűjtő kerékpárost jutalmazta, így ezúttal Imreh László nyerte meg a Transilvania Tourist Service utazási iroda által felajánlott két személyes, hajdúszoboszlói hétvégét.

Az összesítésből az is kiderült, hogy 14 kerékpáros tekert többet, mint öt kör, az ő nyereményük pedig az Isostar által biztosított ajándékok egyike, míg a három kör felett teljesítők a Decathlon által felajánlott felszereléseket kapták jutalmul. Mint ismeretes, a szeptemberi Tekerj egy jó célért! akció a hatodik kiadásához érkezett, a korábbi pályázatok közül pedig már megvalósult négy ifjúsági élsportoló támogatása, valamint szerveztek környezetvédelmi kampányt, a Caritas segélyszervezet hordozható ultrahang vizsgáló készüléket kapott, és több edzőpark is létesült. A hatodik adománygyűjtő eseményt megelőzően ötletgyűjtő kampányt szerveztek az alapítvány munkatársai, így választva ki azt a közösségi célt, amelyért kerékpároztak, azaz a nyolc kosárlabdapalánk megvásárlását és felszerelését a megyeszékhely játszóterein.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy

A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy
2025. november 09., vasárnap

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén

A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén
2025. november 08., szombat

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire

A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire
2025. november 07., péntek

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán

A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán
2025. november 06., csütörtök

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították

Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították
Hirdetés