Múzeumi gyűjtemények feldolgozása, kiállítása lesz a célja az Erdélyi Művészeti Múzeumnak, amelyről hétvégén tárgyaltak Sepsiszentgyörgyön az önkormányzati vezetők, valamint képzőművészek, múzeumigazgatók és művészettörténészek.
2012. március 19., 09:262012. március 19., 09:26
2012. március 19., 11:452012. március 19., 11:45
A tárlatokat egész Erdélyben bemutatnák, vándorkiállításokat szerveznének, és feldolgoznák a gyűjteményeket is – mondta Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum vezetője, aki úgy véli, az Erdélyi Művészeti Múzeum létrehozása létfontosságú. „A találkozó fontos témái között szerepelt a stratégiák, sürgősségi problémák vázolása, a tulajdonképpeni ingatlan létrehozása, de előtte fel kell térképezni a hiányokat is, mert a kommunizmus alatt a műgyűjtés rendkívül esetleges volt, 10–20 év teljesen hiányzik az erdélyi művészettörténetből. Ugyanakkor fontos lenne kutatókiállításokat is létrehozni” – mondta a múzeumigazgató.
A Kovászna megyei tanács elnöke, Tamás Sándor az új intézmény támogatásának fontosságát hangsúlyozta, ugyanakkor odafigyelnének a képzőművészek, gyűjtők hagyatékára is, hogy azok ne vesszenek el aprópénzért a nagyvilágban. „Kovászna megyében, Sepsiszentgyörgyön adott az önkormányzati háttér, ahol a város és a megye is felkarolja a kezdeményezést: vannak ugyan nagyobb városok, de azok esetében hiányzik a politikai és adminisztratív háttér. Itt már megvásároltunk fél hektárnyi telket, amelyet erre a célra akarunk fordítani. Ez a terv egy erdélyi kitekintésű projekt, amelyet nagy távlatokban képzelt el a szakma. Fontos, hogy a létrehozott múzeum fenntartását a helyi önkormányzatok tudjak vállalni. A hagyatékok módszeres felvásárlása komoly támogatást igényel, és ebben is tudunk segítséget nyújtani” – mondta a megyei önkormányzat vezetője.
„Ma Erdélyben a legnagyobb magyar többségű város Sepsiszentgyörgy, és ezt úgy tudjuk megtartani, ha felvállaljuk a kulturális intézmények kiemelt finanszírozását” – ezt már Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere mondta, kiemelve, hogy a megyeszéken többet is tennének a képzőművészeti élet megerősítéséért: megfelelő támogatás esetében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem képzőművészeti karát hoznák létre Sepsiszentgyörgyön.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!