
Tizenhat utcát korszerűsítenek Kovásznán. Az infrastrukturális fejlesztések finanszírozására még Lőrincz Zsigmond volt polgármester mandátumának ideje alatt pályáztak. A felújítások a helyi turizmus fejlődését segíthetik.
2015. február 10., 22:272015. február 10., 22:27
Thiesz János, Kovászna polgármesterének reményei szerint az elkövetkező tíz hónap alatt látványosan átalakulnak majd a korszerűsítésben érintett utcák, ugyanis az új aszfaltréteg leterítése mellett eső- és szennyvízelvezető csatornahálózat kialakítását, továbbá a vízvezetékek kicserélését is elvégzik. Több mint nyolc kilométer út, közel tizenhárom négyzetméter járda, ugyancsak nyolc kilométernyi szennyvízhálózat, hét és fél kilométernyi esővíz-elvezető csatorna és megközelítőleg nyolc kilométer vízvezeték kicserélésére is sor kerül. A városvezető bízik abban, hogy a rendezett város több turistát vonz majd.
A beruházás összértéke közel 30 millió lej, ennek több mint hatvanöt százalékát Európai Uniós alapokból finanszírozzák, míg a fennmaradó rész kormánypénzekből, valamint Kovászna önkormányzatának hozzájárulásából származik. A munkálatok elvégzésére kiírt versenytárgyalást a Valdex Impex Kft. nyerte, amely hozzáadott értékadó nélkül 14,5 millió lejért vállalta a kivitelezést. A korszerűsítések elkezdésére már megszerezték az engedélyeket is, így amint az időjárás megfelelő lesz, hozzá is látnak a munkálatokhoz.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!